28. Csillagos ötös — Ayia Napa (2022)

Szerencsére a sors tálcán kínálta a városi zenei fesztivált. A kiemelt vendégeknek fenntartott szektorba határozott léptekkel megérkeztünk, a feleségemmel. Rajtunk kívül befutott még 2 pópa is. Négyen alkottuk a vendégklérust. Hogy az első napon a népzene kötötte-e le jobban a figyelmünket, vagy a pópák gumival lófarokba felkötött haja, kissé necces. Másnap még jobban elképedtünk. A hétvégi piacon fagylaltot árult egyikőjük. Elismerően biccentettem. Éber fülekkel, de egyre feszengve ültem végig a 3 napos fesztivált. Bizakodva vártam a fülemnek kedves hangokat, az egymásba fonódó dallamokat. Hiába. A műsoron népzene, modern kori dallamok, világzenei válogatás (akrobatikus tánchoz), komoly zene, és másfélék szerepeltek. Utolsó napon a ciprusiak nagy kedvence telt házas koncertet adott. A rendezvényt a nagytemplom mellett tartották meg.

Közelében magas kőfal, és domb karéjában bújik meg, a 15. századi kápolna. A félkör alakú kőkupola teteje a helyén, ám a harangok az idő múlása, és a gravitáció együttműködése következtében, a szent anyaföldön porosodtak. Az udvaron belül az enyészet vette át a főszerepet. Mindezeket a dombra felkapaszkodva derítettük ki Katival, mert az emlékmű kapuján lakat. Közelében a Tenger múzeum, vagy valamilyen hasonló elnevezésű kulturális intézmény hívta fel a figyelmet magára. Utoljára friss levegő akkor áramolhatott koromfekete belső falai közé, amikor a nyithatatlan ablakú épület tartófalaira feldobták a tetőzetet. Kerüljünk beljebb a természet szent kriptájába. Lelkem felragyogott a papiruszhajóval ismerkedés közben. Eszembe jutott a skandináv Thor Heyerdalh dicséretes példája, aki 1970-ben ilyen lélekvesztővel átkelt az Atlanti-óceánon, bizonyítva, hogy eleink is képesek lehettek rá. Cápák is követhették az úttörő vállalkozót. Kitömött példányai révén ujjbeggyel leellenőriztem fogazatukat: párcentiméter magasak, felső részük befelé kissé görbül, és tűhegyes. A helyi állatvilág kitömött példányain túl, ősi halászbárkákkal is képbe kerülhettünk. A fénypontlámpák gyér fénye inkább diszkóba illene. Kifelé indultunk. Friss levegő tódult a tüdőnkbe. Régi vízvezetékkel ismerkedtünk. A dombról lefelé tartó kőkerítés tetejében vájat, melyből kisebb kőmedencékbe szétáramolhatott az éltető nedű. Ahogy közeledett a tengerpart felé, úgy növekedett magassága. Látványban nem nagy durranás, de életbevágóan fontos műtárgy. Tiszteljük őseink szellemi termékét. Vajon mivé lennénk ivóvíz nélkül?

A Törökország és Szíria partjainak közelében fekvő szigetország remek példa erre. Ha hinni lehetne a magyar népmese szellemiségében, akkor a ciprusiak ősi eledelének a kőlevesnek kellene lennie. A földeken errefelé ebből a termékből a legnagyobb a választék. A vöröses földekben előfordul azért más is. A boltban megvásárolt burgonyán ugyanolyan színű a rátapadt föld. De térjünk vissza az ivóvízre. Nos, ezen a holdbéli környezetben, amelyen azért akad egy-két satnya leander bokor, a megkérdőjelezhetetlen király, az 5 méter magas dús lombkoronájú fa. Helyi elnevezésben szerelem fa. Alája kényelmes padokat kerítettek. Mindez a sivár határban. Igazi turisztikai ínyencség. Ennek a fának a gyökere, azaz a nyelve, a mélyben rátalált egy csermelyre, és már bátran fütyülhetett a földet szárító szélre, valamint a tüzesen pörkölő napra. Vegyük számba az elemeket. Az eső oly ritka errefelé, mint a koldus útjába eső, kolbászból font kerítés. Nekünk sikerült 5 percre találkozni vele. Némileg meggyűlt a bajunk a nappali csillaggal. A levegő szerencsénkre megenyhült, árnyékban 26 Celsius fokban hűsölhettünk. Hiányában, mintha a kályhában megtüzesített piszkavas vége forrósítaná a testünket. Lépjünk tovább egyet. Húzzunk elő egy idevaló találós kérdést: vajon mit tesz a szél, ha nem fúj? Az apró gyermek még elgondolkodik rajta. Akár tódíthatunk is egyet: faágon ülve lógáz a lábával. Errefelé nem tesz ilyesmit, hanem ide-oda szaladozik. Napkeltével kerekedik fel, egyre bőszebben hajtja a tajtékot, hogy estére elfáradva megpihenjen. Nála nincs hétvége, netán szabadnap. Mókás kedvű legény. Történt, hogy egy padon pihentettem a hátsómat. Ott kavargott körülöttem szélpajtás, majd egyszer csak huss, és szőrén szálán kereket oldott. Beleolvadtam a környezetbe — régi jó szokásom. Váratlanul, nyolcvanas tempóval úgy oldalba lökött, mintha három hellyel arrébb akart volna taszítani. Szerencsére, értem én a fekete humort is.

A gyász, az gyász — első pillanatra értelmetlennek tűnő kijelentés. De nem az. 5 hónappal korábban, az innen 50 kilométerre lévő Larnakában szálltunk meg. Akkor már zajlott az orosz-ukrán háború. Az első áldozatok egyike egy ukrán kislány volt. A tengerparti sétány szélében mécsesek, babák, és papírlapon az áldozat neve. Most is arrafelé vettük az irányt, a feleségemmel. Az együttérzés emlékhelyének kinézete mit sem változott azóta. Pár méterre lehettünk tőle. Nyugdíjas házaspár sétált el előttünk. A hölgy a földön lévő papírlapot gyors mozdulattal felkapta, széttépte, majd a legközelebbi kukába belehajította. Vajon melyik nációhoz tartozott? Vajon van-e gyereke? Mi pedig megkérdőjelezhetetlenül valljuk továbbra is: a gyerek, mindenhol gyerek. Elsétáltunk a tengerparton lévő várhoz. Mellette a müezzin. Átellenesen a kedvenc utcasarki vendéglőnk. Áprilisban halat fogyasztottunk, most gyrosra fájt a fogunk. A kócerájt idős házaspár vitte akkor. A lábát erősen húzó papát, most a hasonlóképpen üzemelő Fia pótolta. A ritka nagyadag ízletes ebédnek, ketten ültünk neki. 7 euró ára meglepő. Az előző események képezték a látképet, most felrajzolom hozzá a keretet. Amikor Ayia Napából Larnakába megérkezve leszálltunk a távolsági járatról, a tengerpart felé vettük az irányt. A fodrászüzlet ajtajában idős figaró nézelődött. Visszafelé jövet már a fodrászszékben ülve bóbiskolt.

Vajon előfordulhat-e görögkeleti szertartás pópa nélkül? Képzeljünk el nagyosan egy pingpongütőt. A nyele Ayia napa főutcája. Végében a busz balra kanyarodik, és úgy a kör negyedénél találjuk Paralimnit, ahol leszállunk a 102-es körjáratról. A tágas főtéren üdvözölhettük magunkat. 3 templom adta magát. Megközelítve a legnagyobbikat, mintha ceremónia zajlana odabent. Sildes sapkámat tisztelettudóan levéve lépek be. Nagy a sürgés-forgás. Idős emberek ráérősen csevegnek. Az újonnan érkezők sorban csókolgatják a szentképeket, majd ahogy jöttek, úgy távoznak. A hangszóróból egyfolytában, nekem szent szövegekre emlékeztető mondatok áradata tör elő. Csak álltam, és csodálkoztam. Mise pópa nélkül? De könnyen meglehet, hogy zöldfülűként az egészből semmit nem értek. A méretben és életkorban is középső templom zárva. Kár érte — felújításért kiált. Utolsónak maradt a Szent Anna kápolna. Körbejártuk, a végén mégis csak rátaláltunk a bejáratra. Idős hölgy látta el a mindenes szerepkört. A falakon mesélő falfestmények, az 1800-as évekből ikonok, üveglap mögé helyezve. Itt tip-top minden. Ha kiüresítenénk a közepét, letehetnénk 50 széket. Építésekor ennyi hívővel számolhattak.

Visszatértünk a térre. Szélében kávézó, teraszán témából kifogyhatatlan férfiak. A market bejárata mellett kalitkában színes madarak csicseregtek. Jó volt a kedvük. Állítólag innen a környező üdülő településekre rengetegen eljárnak dolgozni. A környéken többemeletes lakóházaknak hűlt helye. Lidl elé érkeztünk. Tanakodtunk, hogy mivel üzenjünk a forróságnak. Nagy pohár gyümölcsjoghurt lett az ellenszer, friss bagettel. Az utcák tele lime fával. Mértéktartóan gyümölcsöt szakítottunk. A szálláson üdítőbe felhasználtuk, nagy nehezen elfogyott. A főtéren visszaszálltunk a 102-es járatra. Könnyű lesz a környezet mérnöki pontosságú megrajzolása. Fehér színű apartmanhotelek és szállodák megszámlálhatatlan mennyiségben. Egyik-másik megállóban néhány strandra igyekvő utas leszállt. A tűző nap ellen csak a napernyőben reménykedhettek.

Ha Ayia Napában nyaralunk, nézzünk szét alaposabban. Megkezdett Felfedező sétánkat folytassuk a kriptaként jellemzett múzeum épületétől nem messze, a dombon létrehozott szobor és kaktuszparkban. Megfelelő kézügyesség hiányában gyermekként nem vágyakozhattam képzőművésznek, de kortárs szobrásznak, felnőttként akár világhírű is lehetnék. Ha lovat akartam rajzolni, ember lett belőle, ha embert, fordítva sült el. Vagy még úgy sem. Mindezt a kisiskoláskori gyurmázásaim eredménytelensége előre vetítette. Ahogy megpróbáltunk értelmet lelni a kortársalkotásokban Katival, egyre inkább ráéreztem a kézügyesség hiányának behozhatatlan előnyére. Kiváló szobrásszal karöltve, A remekbeinduló alkotáson, a befejezéskor valamit én is el tudnék rontani. Eme humorosnak szánt bevezető után, kissé komolyabbra véve a szabadtéri tárlókat. Számos alkotást sikerült magamra adaptálva megfejteni. Nem egy alkalommal éppen az alábecsült botkezem által. Néhányuk szemre is adta magát, ám a többségük mondanivalóját végleg elvakította a fényességes nap. A kaktuszpark inkább keltette növényelfekvő benyomását, mintsem gondozott zöld területét, pedig hosszan kígyózó locsolóslag utalt a kerti munkára. Vissza a városba. A központnak számító jelzőlámpás útkereszteződésnél rátértünk a Nissi avenue főútra. Elő a fényképezővel. Euróért lehet fotózkodni Szószátyár arákkal. A mellékutcában 17 órától üzemel a vidámpark. Bő 3 évtizedig elkerültem. A fülsértő zeneorgazmus gyógyír a depressziósoknak, ingerhiányosaknak. A káoszritmus még a hajszálerekbe is vért pumpál. Elgondolkodtató, hogy az eltelt évtizedek a technikai megújulás révén, mennyire más vitalitáskódot ültetett el a kölykökben. Akadt itt, körbejáró lovacska, dodzsem, kosárlabda, meg más efféle múltbeli nyalánkság. De újdonságok sora is szembejött. Itt van példának a polipattrakció. Karjainak végében beülő, amely körkörös forgás közben hirtelen mélybe zuhan, vagy magasba felcsapódik. A hullámvasút robog, mint a nagy sebességű vasút. A rakétakilövést imitáló játék sem kutya. 2 személyes a beülő. Előbb egy lukon át a föld alá vonódik, majd elérkezik a több 10 méter magas acélrudak árnyékában, a kilövés pillanata. Nem marad idő felsikítani — Kati szerint még nézni is rossz volt. A földre visszatérő gyermekasztronauták megilletődve várták, a szkafandertől való megszabadulás örömteli pillanatát. A főúton két tavernát emelnék ki. Egyikük előtt a Flinstone család kőkorszaki, káros anyag kibocsájtástól mentes járgánya parkol. A másik vendéglátóhely mellett, csalinak életnagyságú szoborállatok pózolnak: elefánt, zsiráf, víziló, és társaik. De meghökkentés terén nem maradt el tőlük a széles választékú autókölcsönző. Az üzlet előtt a Mercedes mellé kihelyezett babakocsit reklámozó tábla csillagos ötöst kapott tőlem.

A mindenki álma tengerről nem esett szó eddig. Szeptember végén 25 fokos volt, védett öblökben ennél kedvezőbb. A levegő hőmérséklete hasonlóképpen alakult. Miután elrepültünk Ciprusról, 10 Celsius fokkal melegebb lett. A strandok kék zászlósak. A Nissi beach különlegessége, a homokos part közvetlen közelében, a tenyérnyi köves-sziklás szigetecske: szerintem, nagy hűhó semmiért. Fél lábszárig érő vízben gázoltunk át Katival. A hónapok változásával a víz mélysége is változik. Ez a strandcentrum. A kikötő felé haladva több fürdőzésre alkalmas partszakasz is letelepedésre csábított. Remek példa erre a Sandy beach, ahol a szálloda előtt kerekes székesek számára fürdőhely lett kialakítva. Harmincas férfi segítséggel vízbe jutva percekig úszkált a partközelben. A kikötő felé tartva a sziklás parti sáv miatt, egyre körülményesebb vízbe csobbanni.

Pár kilométerre az üdülőtelepülés szélétől, a szerelem fa közelében, 3 természeti látványosságot érdemes felkeresni. Mi a szállástól az aktuális buszmegállóig 10 kilométert gyalogoltunk — a 101-es körjáratot is igénybe vehettük volna. Az első buszmegálló vitathatatlan színfoltja, a bezárt zöldséges által otthagyott autóval kombinált sátortető. Kiváló lehetőség az árnyékba húzódásra. Elsőnek a tengeri barlangokat kerestük fel. A vízvájta üregek önmagukban is érdekesek, de a tengerből függőlegesen kimagasodó sziklafal hármas színrétegződése, fehér sárga és barna, pompás. Egy buszmegállóval tovább kilátópont adja magát. A magaslatot létráról elrepülő sirályok alkotás dobja fel. A turista elé táruló tenger horizontja megérinti az ember lelkét. A hosszabb nézelődésről csak az égető napsugarak képesek lebeszélni. Ha visszatérünk a buszmegállóba, és onnan továbbsétálunk, a 2. jobbra eső úton végighaladva, kijuthatunk a félsziget végébe. Innen megfigyelhetjük az előbbi kilátópontot. A másik oldalon csoda szép öböl vizében hűsölhetünk — a part erősen köves, sziklás. Visszatérve a főúthoz, onnan pár percre, a tengerben természet alkotta sziklakapu. A partról feljáró vezet feléje, megkerülhetetlenül lezárva. Biztosan meg van az oka. A kőkaput a kirándulóhajók orral előre teljesen megközelítik, de a víz alatt felsejlő sziklák megálljt parancsolnak a kapitánynak.