Csend és hangkáosz — Vasa

A belső végállomástól Nybrokajentől a külső végállomásnak számító Ropsteinbe utaztunk az SL 80-as menetrend szerint közlekedő városi hajójárattal. Két cél vezérelt bennünket. A 65 perc hosszú út alatt megismerhettük a főváros szigetvilágát. A másik, hogy a város külső része is érdekelt bennünket. A szigetek zöld lombtengerében, a régi időket megidéző faházak mellett, magas szalagházak. A tengervíz látható szennyeződéstől mentes. Ez Stockholm természeti egyedisége. Útba esett a Nacka strand. Fő látványosságát 1946-ban Carl Milles tervezte, de csak 1995-ben halála után épülhetett meg, Az Isten a miatyánk a szivárványon című műalkotás. A 18 méter magas meghajlított csövön keresztül, amelynek tetejében emberalak-szobor látható, víz ömlik a tengerbe. Alapul véve az alkotás megnevezését, feltételezem, hogy a levegőben szétterülő vízpermet, a napfény hatására, ideális körülmények között, szivárványt képez a szoboralak fölé. Ha ez így igaz, szellemes — osztatlan sikert aratott a feleségemnél. A hajójárat végállomása rozsdaövezet, de pár perces sétát követően metró, villamos és vasútállomás csomópontja is. Körbenéztünk, felmértük a helyzetet, és egy megállót visszagyalogoltunk Frihamnen megállóig. Igyekeztünk a tengerpart közelében maradni. Nem volt egyszerű. Még az emeletes lakóházak elérése előtt, a Lettország, Litvánia és Finnország felől érkező szállodahajók kikötőjére találtunk. A járműről a szárazföldre betonhídon átsétálva érnek partra az utasok. Gyorsan tudnak tömegközlekedésre váltani. Következett az általunk hippitanyának elnevezett komplex fapados vendéglátóegység: színes konténerházak ablakkal és függönnyel, játszótér, színpad, raklapból asztal és szék. Autógumiba margaréta ültetve. Mai nevén nevezve, romkocsma. A lakótelepen egymástól szellősen épültek a lakóházak. Körülöttük természetes növényzet, gondozott ősgyep. A buszhálózat sűrűn beszövi a külterületet. A fejünk fölé beúszó, ijesztően sötét fellegek hatására, gyorsan hajóra szálltunk. Visszafelé már ismerősek voltak a szigetek. Négy-tizenkét emeletes lakóházak, vörös téglából várkastélyféle, érintetlen természeti környezet. A lakótelepi házak szemnyugtató pasztellszínekben: barna, szürke, narancssárga. De érdemes volt másfelé is figyelni. A hajó belső utasterében egymással szemben hármas ülések, közöttük asztal. A járaton nincs mosdó. Egy bankkártyával csak egy jegyet lehet váltani - erre kis híján ráfaragtunk. Érdemes tudni, Svédországban lényegében sehol nem lehet készpénzzel fizetni. A viszonylaton egy több családra bővült indiai nagycsalád is utazott — nagyon tanulságos, és alkalmanként szórakoztató megfigyelni viselkedésüket. A kisgyerek először a nagymamát kínálta keksszel, mellette kínai bevásárlókocsi. Öltözete: lábán drága Patagonia márkájú bőrszandál, húszéves mackónadrág, arannyal hímzett indiai ruha, kinyúlt kardigán. Partraszállást követően, a gyerekek holmiját (hátizsák, elemózsia, innivaló) négykerekű kocsin húzta maga után az egyik felnőtt.

A kikötőtől a hotel felé sétálva azon morgolódott Kati, hogy kukacsend ülte meg a várost. Pár utcával beljebb belesétáltunk a látványos és hangos pridefelvonulás közepébe: bank, légitársaság, Google, Tajvan, színház, mentő, néptáncosok. Megjelenésében jellemzően platós kamionvonulás, melyet kezükben szivárványszínű zászlóval követtek a felvonulók: meg síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Nemi másságukat szolidan tették közszemlére a melegek. Másfél óra hosszan néztük az ezernyi keréken guruló, és két lábon járó parádét, miközben fejünk felett szárnyát billegtetve elhúzott egy gripen vadászgép. Egyetlen egy kivetnivalót találtam a Pridében, mégpedig a túlzó hangerőt. Aki azt hiszi, hogy az általa felvállalt kiállást, a minél hangosabb zenével lehet a leghatékonyabban képviselni, az valamit nagyon nem ért az egészből: ő is a „csak az erőből lehet érteni” téves felfogást képviseli vele helytelenül.