Vidám napot / biztosan lefeküdtetek...,

Nem mindig van úgy, ahogy kézen fekvő lenne.

Az ország délnyugati sarkában heves zivatarok tesznek keresztbe olykor az ottani áramszolgáltatónak. A másfél percig tartó dörgést kiváltó villám telitalálat lett a falu trafóháza számára. Este történt meg, koromsötét zuhant a népes nyaraló társaságra: barátnőmmel átmentünk a szomszéd telken lévő bérleménybe.

Másnap reggel az egyik nyaraló hölgy megjegyezte: — Biztosan lefeküdtetek aludni, miután átmentetek innen! — amire széles mosoly volt a válasz. Értetlenül, és egy kissé zavarodottan nézett ránk. Muszáj volt bevallani, hogy a teljes sötétség leple alatt órákig pókereztünk! — persze, hogy az addigra egybegyűltek közül senki nem hitte el a színvallást. Barátnőm átsietett a lakunkba, ahonnét az újjal való leolvasásra általunk előzetesen alkalmassá tett paklival tért vissza: a kártyalapok megjelölését magam dolgoztam ki. Lett nagy szájtátás erre! — és hamarosan kiderült, a társaságból mindenki játssza a pókert.

Ettől a naptól kezdődően — az utolsó napig bezárólag — minden este leültünk a hosszúkás asztal köré vagy nyolcan, és éjszakába nyúlóan spekuláltunk az ördög bibliája ábrái alapján. A gördülékeny zsugázás csak akkor akadt meg kissé, ha én voltam az első a sorban. Hogy-hogy nem, de a végén az asztaltól néhányszor én állhattam fel győztesként.

Több mint két évtized eltelt azóta. A két pakkból összehozott vastag zsuga a múlté. Nem baj. A póker szabályát illetően megkopott az emlékezetem. Nem baj. A lakásom is meg van még. Az sem baj.