Bevillant — nem adhat ki

Ha nem keressük, akkor is belebotlunk egy art kiállításba. A központi térnek számító Szent György tér — közepén az obeliszk tetejében a skót költő és író, Walter Scott szobra áll — szélében található az Art múzeum (GOMA). Felfokozott kíváncsiságunkat nem volt ami továbbszította volna odabent, helyette egyre inkább lohadt a lelkesedésünk. Mégsem bizonyult hiábavalónak a kitartásunk, mert a földszinten lévő teljesen feketébe burkolt teremben addig nem ismert vizuális, és hanginstalláció fogadott bennünket, Afrikai katona címmel. Artról van szó, tehát semmilyen egzakt gondolatnak nincs helye itt. Mi várt ránk odabent? A hanglejátszó-rendszer profi: a mélyeket a maga finomságában nyomta, nem düm-düm-ként. A hangerő beállítása tökéletes. Máris megjegyzem, fehér holló, hogy egy hangosítás teljesen elnyerje az elismerésemet. Egymás mellett három monitoron peregtek a fekete-fehér és színes képek. Azok tartalmának és kockáinak összekombinálása törvényszerűen nem adott ki egy egész kerek történetet, de még csak felet sem. Miért volt három monitor? Három ország zászlaja jelent meg több kockán is: a brit, a francia és a német. Mindhárom ország egy ideig gyarmattartó nagyhatalomnak számított. Az egész artnak ez lehetett a kiindulópontja, mert hangaláfestésnek gyakran hangzott fel a legkülönbözőbb háborús zaj, legtöbbször korunk modern fegyvereinek hangján. A képkockák mindhárom monitoron külön-külön életkép-adalékmorzsákat villantottak fel pár másodperc hosszan, amelyek lehettek valós- és kreált életképek:lövészárokban fagyoskodó katonák, homokdombok között lévő pár ház között le és fel sétáló őrszem, hajóra várakozó tömeg, emberi csontváz szárazon és vízben, táncoló emberek csoportja, katona és fiatal anyuka szótlan kommunikációja, többször is arabul beszélő férfi(ak), és a fene sem emlékszik vissza rá, hogy még mi minden. Az Afrikai katona címre egy mindig háttal állva megjelenő piros sapkás férfi utalt, aki folyamatosan a távolba tekintett, talán a beláthatatlan közeli és távoli jövőre utalva, amely mi más is lehetne, mint a múlt folyamatosan ismétlődő, de egyre magasabb technikai szinten megvalósuló újjászületése. A lényeg, ott ültünk a széken. Előttünk három egymástól független monitor, kreált hanghatás. A képernyőkön pergő képkockák teljes összevisszasága. A milliónyi egyes ember egyedi életére utalt számomra. Az egyes emberek összessége nem adhat ki egy kerek egészet — vontam le a végső következtetést. Kiléptünk az utcára. Ekkor bevillant: a skóciai fotókat, hangokat és a benyomásokat hamarosan egy kerek útleírásba kell rendezni.