68. BETYÁRBECSÜLET —
jogos hiányérzet (1976.)
Középiskola.
Becsöngettek a soron következő tanórára, de a pedagógus valamiért bent
felejtette magát a tanáriban. Többen is ott tolongtunk a terem nyitott ajtajának
közelében, közülünk egyvalaki mindig kilesett a folyosóra. Megérkezett a
vészjelzés a közeledő pedagógusról. Mindenki sietett a helyére. Az egyik lány
derekát a mögötte lévő fiú két oldalról megcsiklandozta, majd gyorsan leguggolt
és oldalvást röhögcsélve elillant — az eset az orrom előtt játszódott le. A
lány hirtelen megfordult és a mögötte érkező ártatlan fiúnak lekevert egy
hatalmas pofont. A sérelmet elszenvedő osztálytárs mit sem tudott a sajátos
tréfáról. Azon nyomban kikérte magának a megalázó sérelmet, bocsánatkérésre
felszólította a lányt, de mivel ő erre nemet mondott, ezért őt szemét kurvának nevezte. Eközben kiderült a pofon oka, melyet
érintettség hiányában elhárított magától a fiú. A tanterembe belépett a késve
érkező tanár, ezzel ideiglenesen felfüggesztődött a balhé.
Nem várt fordulattal
kezdődött a szünet. A megsértődött lány dúlva-fúlva elrohant az igazgatói
irodába, ahol saját szempontjából nézve elmesélte a történetet. Az ártatlan fiút
az esetről nem kérdezték meg, később igazgatóit kapott. Mivel én hiteles szemtanúja
voltam az egésznek, ezért az osztály előtt felvilágosítottam a lányt, hogy
tettével nem az elkövetőn állt bosszút. Megkérdezte tőlem a tettes nevét, de én
nem mondtam meg. Idővel az ártatlan fiú megtudta az igazságot. Az egész osztály
előtt Kérdőre vonta a sunyító bajkeverőt, de ő továbbra is lapított.
Osztályfőnöki órán is téma lett az eset. Az
igazgatóit kapó fiú a pedagógus előtt is kijelentette ártatlanságát, majd
hozzátette, hogy nem fogja beköpni az elkövetőt. Az osztályfőnök ezután megkérdezte az osztálytól, hogy ki csiklandozta meg a
lányt: senki nem vállalta fel. Legvégül szóba hoztuk az önbíráskodó osztálytárs
esetét, de ezt mintha meg sem hallotta volna.