62. BETELJESÜLÉS —
közel tíz év kellett hozzá (2018.)
Hosszú éveken át,
szeptember hónapokban, szinte az ország összes tájékát felkerestük a szemüveges
barátommal, hogy mikrofonvégre kaphassam a bőgő bikákat. Látszólag egyszerű a
feladat, meghallom a gímszarvas hangját, megnyomom a felvételindító gombot, a
végén leállítom a felvételt. Ez rendjén is lenne, de a bika mindig távolabb
hallatta a hangját tőlem, mintsem kellett volna. További nehézséget okozott az
erdők sűrűje, mely tovább tompította az állat amúgy is távoli hangját, nem
beszélve az esetleges szélről, a civilizációs zajokról.
Fordult a kocka. Az Aggteleki
Karszt mellett lévő területen próbálkozhattam. Az előzetes hírekre alapozva,
biztosnak tűnt a hanggyűjtés sikeressége. Három napot kaptam a vadásztársaság
vezetőjétől.
Szarvasbőgés idején
csak kilenc és tizenhat óra között szabad a területen tartózkodni. Ezt a
lehetőséget minden alkalommal kirándulással töltöttük, Katival. Az őszi erdő
nem volt csendes. Napközben is hallatták hangjukat a gímek. Kizárólag magukban
teszik. A fák sűrűjében egy helyben állva időznek. Húsz kilométernél nem
hosszabb séta során, akár két tucatnyi bikát is
hallhattunk.
Első nap sikerült
néhány felvételt rögzíteni, de én azoknál jobbakat szerettem volna. A türelem
rózsát terem. Másnap szürkület után ismét az aszfaltút mellett cövekeltünk le a
párommal, ahol a kék és a piros turistajelzés is levezet a rétre. Idáig szólt a
vadásztársaság igazgatójától kapott szóbeli engedély. Tovább nem mehettünk, de
nem is volt rá szükség. Tucatnyi gím verődött össze a hatalmas réten.
Szerencsés helyen tettem le a mikrofonállványt, mert szinte körbe vettek minket
a torkukat köszörülő bikák. Már az első perctől kezdődően egyre fokozódott A feszültség, Katiban. A tőlünk balra bőgő bika lassan, de
fokozatosan közeledett felénk. A rét közepén állt a háremtartó, ő volt a
leghangosabb, a legintenzívebb torkú. A csordáért nyálukat csöpögtető, hoppon
maradt riválisok, körülötte szétszóródva gyülekeztek. A dombok gyepteknőjében
forrósodott a hangulat. A lankák felerősítették és visszhangozták a hímek
hangpárbaját. Sikerült két bika agancsaikkal egymásnak feszülését is
megörökíteni. A közel másfél óra minden pillanatát kiélveztem. Olyan magasztos
érzés kapott el, mintha az időben száz vagy akár ezer évekkel régebbi korokban
lennék. Semmilyen civilizációs zaj nem kavart be. Öt kilométerre voltunk a
legközelebbi településtől. A természet sűrűjében, a teljes sötétségben megbújva
hallgathattuk és élhettük át, a gímek fajfenntartási viadalát.