Vidám napot / bélyeg...,

Önmagára felnyalva.

A történet, se nem erotikus, se nem humoros: inkább tanulságos. Első munkahelyem nagy csalódást okozott a számomra. Egy olyan kerületi közértnél dolgozhattam, amelynek ellátási területe lefedte fél Budát. A kereskedelmi osztályvezető egy köpcös, kerek képű ötvenes férfi. Amikor munkába állva kezet nyújtott nekem, megtisztelve éreztem magam: milyen nagy tudású ember lehet! Aztán teltek a hónapok és az évek, az én csipám pedig egyre jobban kinyílt. Ekkor már épp az ellenkezőjét gondoltam róla, mint kezdetkor. De most nem róla, hanem az egyik középszintű vezetőről lesz szó.

Ő egy évig volt a közvetlen főnököm. Ötvenes éveinek elején járó szemüveges hölgy, akin egy férfi szeme sem akadhatott meg szépérzékkel. Állandóan fennhangon zengedezett a társadalmi tulajdon védelméről, miközben megpakolt szatyrokkal távozott az ellenőrzése alá tartozó élelmiszerboltokból: sosem fizetett érte. Mivel nem tartotta hozzá méltónak a degeszre tömött szatyrok cipelését, ezért odarendelt egy autóval közlekedő boltvezetőt, akivel hazafuvaroztatta a szajrét. Később pedig felhívta a figyelmemet rá, hogy az én ellenőrzési körzetemhez tartozó boltvezető munkaidőben a városban furikázik: a szálak összeértek. A végtelenségig mohó és kapzsi elvtársnő testét számjegy lenyomat alapú billoggal látták el a második világháborúban. Emiatt is, az ő helyében én inkább megbecsültem volna a felhőtlen életet. Fiatal voltam még, ilyenképpen felkészületlen az életre. Az egész förmedvényt ott akartam hagyni a fenébe, de mégis úgy voltam vele, hogy: ha az első adandó alkalommal megfutamodok a nehézségek elől, akkor a második és a sokadik alkalom után is így fogok tenni, ami nem helyes. Végül is abban maradtam magammal, hogy csak akkor fogok felmondani, ha más ok miatt szeretnék a távozás hímes mezejére lépni. Három és fél év elteltével erre is sor került: értelmetlennek tartottam a munkaköri feladatomat, és bár én magam oszthattam be az amúgy teljesen laza munkaidőmet, megelégeltem a semmit tevést: egy másik céghez elmentem, hálózati vezetőnek.

Így utólag csak helyeselni tudom a nem megfutamodásomat. Utána mindig kiálltam a saját igazam mellett, ha kellett, nekimentem a felettesemnek is.