— Barlangvárostól a tengerig — füttyögő

Négy helyet fogunk felkeresni. Kappadókiában a legismertebb földalatti város Derinkuyu. Előzetes adatgyűjtésem alapján nagyon sokat vártam a 35 méter mélységig terjedő barlangvárostól, de őszintén be kell vallanom, óriási csalódást okozott. Akár tizenhatezer ember és állatok (ló, szarvasmarha, juh, lábas jószágok) 3-12 hónapra való befogadására alkalmas, gigantikus építményben gondolkodtam. Bár csak a fele, nyolc emelet mélységben volt bejárható, valamint sok oldalelágazását a beomlás veszélye miatt befalazták, de az egészet inkább egy szűköcske alacsony lejt aknához tudnám hasonlítani, mintsem egy földalatti gigaváros labirintusszerű utcaszerkezetéhez. Igazi érdekességnek egy szellőzőaknához volt szerencsénk, mely még manapság is tökéletesen működik. Ezek olyan egybefüggő rendszert alkottak, melyeket szükség esetén könnyen és gyorsan lehetett szakaszolni. A kürtő kijárati nyílása dús növényzettel fedett, nehezen megközelíthető magaslati helyen lett kialakítva. Az állatokat az első szinten tartották. Onnan lehetett a trágyát legkönnyebben eltávolítani. A föld alatt kocsma és imahely biztosította a mindennapi szokások gyakorlását. A temetkezési helyet a legalsó szinten jelölték ki. Miért nem tudták a keresztényeket a túlerőben lévő hódítók kifüstölni? A földalatti városba való bejutást csak a belülről nyitható, hatszáz kilós malomkerék nagyságú kőkorszaki ajtó zárta el. Odáig csak az egy személy szélességű, derékban előre hajolva testhelyzetben járható, tíz méter hosszú alagúton át lehetett eljutni. Az ajtó mögötti széles térben egyszerre több katona is őrködhetett. Ilyenképpen kizárhatóvá tették a behatolás lehetőségét. A veszély elmúltával visszatértek eredeti lakókörnyezetükbe a keresztények.

Nem kellett sokat utazni a következő helyig. Igazi különlegesség a két-három emelet magasságú, felfelé kissé beszűkülő, találóan tündérkéménynek nevezett tufaképződmény. Némelyik tetején bazaltból gombakalapra emlékeztető sapka. Oka, hogy azon a helyen a földréteg nagy keménységű követ is tartalmazott. A magasba törő formák belül üregesek. Ennek okára sajnos nem kérdeztem rá. A tündérkéményekben bérelhető lakótereket alakítottak ki.

Következzen a harmadik látnivaló. A Zelve-völgyben a korai kereszténység idejében készült sziklatemplomokat, kolostorokat és barlanglakásokat lehet felkeresni. A kápolnákban VIII–XIII. századi primitív freskók. Sziklákba vájt kamrákban éltek a szerzetesek. Hogy betevő falatjuk legyen, földműveléssel is kellett foglalkozniuk. A sziklás talajon ez nem volt egyszerű kihívás. A Galambok völgyének nevezett területen galambokat tenyésztettek, és ezek guanóját használták trágyaként a sovány földek feljavítására – a szárnyasoknak kis fészkeket vájtak a sziklafalakba. Felkerestük a ma már néptelen falu fölött sziklába vájt templomot, ahol tiltották a falfestmények fotózását. Ezután a főutcán egy nagyobb lapos kövön helyet foglaltam. Kati pedig nagyjából körbevágtázta a közel két kilométer hosszú, a XX. század közepén még lakott területet.

Legvégül a Templomok völgye. Ami 1600 évvel ezelőtt templomnak számított, az manapság inkább kápolna. A Templomok völgye pedig igaz úgy, hogy a völgyből lépcsőkön jó magasra fel kell gyalogolni, hogy a fél tucat szenthelyet felkereshessük. A belső falakon a freskók annyira megkoptak, hogy tilos a fotózás. Az oszmán időkben az épületek funkciót váltottak, de a történelem viharait épségben túlélték. Az ókorban fontos tudásközpontnak számított. Itt folyt a bibliaoktatás és a szövegmagyarázat is. Régisége és épsége miatt érdemes a számtalan lépcsőt bevállalni, mert a tömeg ellenére is valamit megérezhetünk a IV. század világából.

Újabb napra ébredtünk. Sultanhani karavánszeráj. A XIII. században a szeldzsuk időkben épült szálláshely biztonságos időzést nyújtott a karavánoknak. A falak között elférhetett ötven-száz sivatagi hajó málhával, meg az úton lévők. A védett pihenőhelyek 40-50 kilométerre épültek egymástól az uralkodó jóvoltából. Távolságukat a tevék napi járóképességéhez igazították. Három napig lehetett a falak között tartózkodni. Nem kellett fizetni érte. A következő nap reggelén a kapun kívül találta lábbelijét a feledékeny utazó. A tárgyi és személyi biztonság miatt fontos helyek voltak. Különösen itt, a selyemút mentén, ahol a kelet és a nyugat közötti kereskedelmet áruban gazdag karavánok bonyolították. A szerájban a nyitott részek mellett különböző rendeltetésű szobákat, termeket és tereket tartottak fenn az utazóknak, állatoknak. Jelentős részük szinte az eredeti állapotában tekinthető meg. Egyben erődök is voltak. A robusztus, három emelet magas és vastag falak hét hónapig állták a tatárok megújuló rohamait. Délen Egyiptomig, nyugaton hazánkig pusztítottak a kutyafejűek. Az épületet bejárva a falakra aggatott szőnyegek keltették fel az utastársak érdeklődését. Közülük az absztrakt mintásat szívesen hazahozta volna a feleségem. konyába érkeztünk. Magas lakóházak dzsungelében került elénk a harmonikus megjelenésű Mevlána Múzeum. Központi része felett zöld kupola. Alatta nyugszik a kerengő dervisek rendjének alapítója, Mevlâna Jelaleddin Rumî. A közösség filozófiáját a következőképpen lehetne összefoglalni: amit az istentől kapnak, azt átadják a népnek. Puritán életet éltek a rend tagjai. A jelentkezők közül keveseknek sikerült öt–harminc év várakozást követően az emberpróbáló feltételeket teljesíteni. A beavatás után megtarthatták eredeti foglalkozásukat. Szabad kijárásuk volt a családjukhoz vagy máshova. Jövedelmük egynegyvened részét adakozásra kellett szánniuk. Az alapítót ma is szentként tisztelik. Mohamed próféta állítólagos szakállának egy darabját ereklyeként itt őrzik. A dervisrendet a Török Köztársaság kikiáltása után Kemál Atatürk betiltotta. 1980 óta újra működhet.

A hosszas buszút alatt maradt idő nézelődésre. Ahol termőföld került elénk, ott jellemzően kukorica és búza szökkent szárba. A Taurus-hegy felé tartva eperültetvény és dinnyeföld gazdagította a termékskálát. A hegy omladékos kőzetből állt össze. Az országutat a kőgörgetegtől magas támfalakkal, hálózással védték. Papírkartonból élethű rendőr és rendőrautó került az országút mellé. A gépkocsi imitáció felett valódi villogó próbálta szabályos közlekedésre késztetni a gyér forgalmú autóút sofőrjeit. A közelgő ivókutat közlekedési tábla jelezte – nem rossz. Törökországban az utóbbi négy évtizedben megduplázódott a népességszám. Néhány évtized múlva eléri a százmilliót. Havi ötszáz euró az átlagkereset. Ebből bajosan lehet a mai kornak megfelelő minőségű lakást vásárolni. A török állam szociális bérlakásrendszert hozott létre (TOKI). A szegény nagycsaládok számára 90-120-150 négyzetméteres bérlakásokat épít. A havi törlesztő részlet száz euró. Aki harminc évig fizeti, saját tulajdonába kerül.

Aspendosban felkerestük a világ legnagyobb épségben megmaradt, és még napjainkban is működő ókori színházát. A rómaiak, hettita kori elődje helyére húzták fel. A korabeli drámák előadásait és a gladiátorok véres összecsapásait tizenötezren izgulhatták végig. A kiváló akusztikájú épület kulturális programok színhelye. Falai között minden évben opera és balettelőadásokat rendeznek. Itt ért utol minket a körutazások átka, az időhiány. Egy-két órát szívesen eltöltöttem volna a nézőtéren üldögélve, aközben elmélkedve. Egyedülálló környezeti hely a befogadó, gondolkodó ember számára.

Isztambulból Ankarán át megérkeztünk a Földközi-tenger partjára. A belvárosi szállodában több éjszakát töltöttünk, amelynek mindenki örült.