136.
BÁJOS – kontraszt (1986)
Sokgyermekes újpesti család legidősebb
lánya. Középmagasnál alacsonyabb, végtelenül tisztelettudó és melegszívű teremtést ismertem meg személyében.
Szimpatikusságát tetézte, hogy olyan szépen volt képes elpirulni, hogy
az egyenesen lenyűgözött. Kimondottan kedveltem, de nem feltűnően. Egy momentum
erősen megragadt bennem vele kapcsolatban.
Az üzlet
második számú vezetője magához hívta a szakmai gyakorlaton lévő lányt. Fahangon
előadott kisebb fejmosásról lehetett szó – eközben tőlük pár méterre álltam.
Amire rácsodálkoztam, az a két nő közötti égbeszökő kontraszt volt. Az
üzletvezető-helyettes faarcú, érzéketlen fehérnép. Arcáról lerítt az ő fontos,
nem feledhető szerepköre. Vele szemben alázatosan és szerényen ott állt vigyázzban
az értelmet sugárzó lány. Törékeny fiús alakja még jobban kiemelte arca
bájosságát. Tökéletes ellentmondásai voltak a másiknak. Már nem hallgattam a
mosolyt fakasztó szentenciát, mert elbűvölten néztem a vizuális csodát.
Cinkosan rákacsintottam a lányra, kezemmel lazán legyintettem egyet, mire
elpirult – eközben továbbra is tisztelettudóan hallgatta a fejmosást.