58. AUGUSZTUS 20. – évek terhe (1972)

A lakóház hátsó frontja mögé bekanyarodott a szirénázva érkező mentőautó. Kisiettem a porolóra, ahonnét balra tekintve embertömeget láttam. Lementem szétnézni. Az úttesten nő feküdt hason. Koponyája szétloccsanva. A hatodik vagy hetedik emeleten lakott. A kapualjban állt a férje és a hófehér hajú felsős fia. A konyhaablakon eshetett ki az asszony – járt szájról szájra. Mivel a mentősöknek nem volt további feladata, elmentek. A rendőrök sokáig jegyzeteltek. A tömeg lassacskán szétszéledt.

Évtizedekkel később mélyebben megismerhettem az eset hátterét. A nagyszobában a televíziót nézte apa és fia. A férfi felállt, kiment a szobából, az ajtót maga után behúzta. A felesége a konyhában széken állva a beépített szekrény felső polcára tehetett éppen valamit. Melléje lépett a férj, és kilökte őt a nyitott ablakon. Utána halkan betért a fürdőszobába, alibiből lehúzta a vizet, majd visszaült a fia mellé tévézni. A szomszédok csöngetésére nyitott ajtót és hallgatta, amit a tudtára adtak. A rendőrségi nyomozás nem állapította meg a férj tevőleges érintettségét az ügyben. Az viszont egyáltalán nem elhanyagolható momentum, hogy a férj barátnője előrehaladott állapotban volt. Amikor a fehér hajú fiú nagykorú lett, előhozta a múltat az apja előtt:

– Tudom, hogy gyilkos vagy! Amennyiben nem mész el innen véglegesen, és nem lépsz ki az életemből, elmegyek a rendőrségre, feljelentelek! – erre nem lett szükség.

Vajon azóta hányszor riadhatott fel szembesítő álmából a volt férj?!

Vajon mit élhetett át a nagykorúság eléréséig a fiú?!