58. AUGUSZTUS 20 —
évek terhe (1972.)
A lakóház hátsó
frontja mögé bekanyarodott a szirénázva érkező mentőautó. Kisiettem a porolóra,
ahonnét balra tekintve embertömeget láttam. Lementem szétnézni. Az úttesten nő
feküdt hason. Koponyája szétloccsanva. A hatodik vagy hetedik emeleten lakott.
A kapualjban ott állt a férje, és a hófehér hajú felsős fia. A konyhaablakon
eshetett ki az asszony — járt szájról szájra. Mivel a mentősöknek nem volt
további feladata, elmentek. A rendőrök sokáig jegyzeteltek. A tömeg lassacskán
szétszéledt.
Évtizedekkel később
mélyebben megismerhettem az eset hátterét. A nagyszobában a televíziót nézte
apa és fia. A férfi felállt, kiment a szobából, az ajtót maga után behúzta.
Eközben a felesége, a konyhában széken állva a beépített szekrény felső polcára
betehetett valamit. Melléje lépett a férj, és őt kilökte a nyitott ablakon.
Utána betért a fürdőszobába, alibiből lehúzta a vizet, majd visszaült a fia
mellé tévézni. A szomszédok csöngetésére nyitott ajtót és hallgatta, amit a
tudtára adtak. A rendőrségi nyomozás nem állapította meg a férj tevőleges
érintettségét az ügyben. Az viszont egyáltalán nem elhanyagolható momentum,
hogy a férj barátnője előrehaladott állapotban volt. Amikor a fehér hajú fiú
nagykorú lett, elővette a múltat az apja előtt:
— Tudom, hogy
gyilkos vagy! Amennyiben nem mész el innen véglegesen és nem lépsz ki az
életemből, elmegyek a rendőrségre, feljelentelek! — erre nem lett szükség.
Vajon azóta hányszor riadhatott fel szembesítő álmából a volt
férj?!
Vajon mit élhetett
át a nagykorúság eléréséig a fiú?!