Vidám napot / augusztus 20...,

Szomorú eset.

Nyár, meleg, kora délután, nyitott lakás ablak. Az emeletes ház háta mögé egy robogva érkező szirénázó mentőautó kanyarodott be. Kisiettem a porolóra, ahonnét a közelben emberek tömegét láthattam. Lementem szétnézni.

Az úttestem egy nő hason feküdt: koponyája szétloccsanva. A hatodik vagy hetedik emeleten lakott. A kapualjban ott állt a férje, és a hófehér hajú nem nagykorú fia: én még nála is fiatalabb voltam. A konyhaablakon eshetett ki — járt szájról szájra. Mivel a mentősöknek nem volt további dolguk ott, elmentek. A rendőrök viszont még sokáig jegyzeteltek: a tömeg lassacskán szétoszlott.

Évtizedekkel később mélyebben megismerhettem az eset hátterét. A nagyszobában a televíziót nézte apa és fia. A férfi felállt, és kiment a szobából, az ajtót pedig maga után becsukta. Eközben a felesége a konyhában lévő beépített szekrény felső polcára betehetett valamit, egy széken állva pakolt. Odalépett hozzá a férje, és őt kilökte az ablakon. Utána bement a fürdőszobába, alibiből lehúzta a vizet, és visszaült a fia mellé tévézni. A szomszédok csöngetésére nyitott ajtót: és hallgatta, amit tudtára adtak.

A rendőrségi nyomozás nem állapította meg a férj tevőleges érintettségét az ügyben. Az viszont egyáltalán nem elhanyagolható momentum, hogy a férj barátnője előrehaladott állapotos volt. Amikor a fehér hajú fiú elérte a nagykorúság határát, a múltat elővette az apja előtt: — Tudom, hogy gyilkos vagy! — Amennyiben nem mész el innen véglegesen, és nem lépsz ki az életemből, elmegyek a rendőrségre és feljelentelek! — erre nem lett szükség.

Mit élhetett át a nagykorúság eléréséig ez a fiú?!

Hányszor riadhatott fel szembesítő álmából a gyilkos férj azóta?!