89. ÁTVITEL —
személyre szabott kópia (1966.)
Ahogy tömegesen
megjelentek az első televízió készülékek az országban, olyan gyorsasággal
nőttek ki antennahegyek a háztetőkről. Mindennek szemtanúja lehettem. Szüleim
kis képernyős Kékes televíziót vásároltak. Apukám egy ideig a lakásban ide-oda
húzogatta a szalagantennát, de mákos maradt a kép. Megszületett a döntés,
tetőre felszerelhető antenna kell.
Az egyik lakótárssal
hármasban felmentünk a kilencemeletes ház magasába. Nem a mi antennánk lett az
első. Míg a felnőttek szerelték a kor technikáját, addig én óvatosan
odamerészkedtem a tető pereméhez. Lenéztem a harminc méterrel alattam lévő
főútvonalra. Szememet Nem meresztettem sokáig — az a pár pillanat bőven
elegendőnek bizonyult. Kissé remegő lábakkal mentem vissza a felnőttekhez. A tetőantenna
beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A történetnek sajátságos utóélete lett.
Ismétlődő rémálmommá
vált, hogy felmegyek a háztetőre, onnan lenézek az utcára, majd leugrok.
Fentről láttam, ahogyan a kezemet és a lábamat széttárva, hanyatt fekszem az
úttesten. Hamarosan mentőautó érkezik, a belőle kiszálló személyzet hordágyra
tesz és betolnak a kocsiba. Az emberek fürgén beugranak a helyükre és
szirénázva elrobognak velem.