: ÁTHALLÁS — hektóban mérve (1987)

Az édesanyámmal egyívású hölgy minden alkalommal panaszkodott az urára. A férfi imádta a lovakat. Igen ám, de ez nem abban merült ki, hogy otthonról elcsente a kockacukrot, hanem a lóversenypályán tikettbe fektetett fél havi fizetésekben. Mértéktartó volt vele, mert a munkahelyi juss másik felét a kocsmába vitte. Vajon ki szeret ilyen megátalkodott férjjel élni? Az öngyilkosság gondolata is megkörnyékezte az asszonyt, de félhetett megtenni, nem bízott a magas földszint adta szerény lehetőségben.

Délután lefeküdt a férj. Piaszaggal teleszuszogta a lakást. Hirtelen felült és a belőle árként előtörő sárgászöld hányadékkal teleokádta a szobát. Ilyenképpen távozott belőle a szétrobbant máj, utána az érkező kaszás hanyatt fektette.

Gondolhatná mindenki, hogy ezek után fellélegzett az özvegy, de nem így történt. A férj halála okán ráébredt az egyedüllétre, és ettől eszét vesztette. Szerény anyagi lehetőségéhez képest, főúri temetést rendezett. Utána egyre csak malmozta elő magából az ismétlődő mantrákat a megboldogultról. Lefogyott, arca beesett. Hogy mi lett az ő vége, nem tudom, de, hogy az élet néha teljesen kiszámíthatatlanul pereg, azt ez a példa hitelesen bizonyítja.

A másik tanulságos eset édesapám munkahelyéről való. A férj, mint a szivacs úgy nyelte az asztali bort. Régi egyliteres kiszerelés, mint például, Kövidinka, Ezerjó, Zöldszilváni. Ezzel szemben az asszony antialkoholista volt. A férj ivott, mint a kefekötő, bár munkáját illetően, erre nem lett volna oka. Már-már a vállalatnál is problémát okozott a rendszeres italfogyasztás mértéke. A férjét az asszony nagyon szerethette, mert úgy gondolta, hogy ha a borból egy-két pohárkával felhajt, kevesebb jut neki. Tette  nagy elszánással jóhiszeműen, mígnem ő is alkoholistává vált. A női szervezetre roncsolóbban hat a pia. Az alkohol teljesen tönkre tette a máját, és hamarosan a másvilágon találta magát.