Vidám napot / a szeretet iskolája...,

A család egyetlen egy tagját ismerem személyesen, mégpedig a kárvallottat.

Hozzájuk az ég egy adta világon semmilyen kötődésem nincs. Hallomásból értesülök dolgaikról. A továbbiakban ablakba nem való bizonyítványt állítok ki a két nyugdíjas pedagógusról.

A helyszín egy hazai kisváros. Oktatási adottságának köszönhetően, gazdag a kínálat értelmiségiekből. Az én gondom nem a szakmai kvalitásban rejlik, hanem az emberiben. Szokták mondani régebben: foltozott cipőben jár a suszter vagy foltos a szabó ruhája. Nos, a család legfiatalabb tagja — az érintett — ekként vélekedett gyermekkorának egyik fontos építőkövéről: a szülőknek sosem volt idejük rájuk, gyerekekre. A két egynemű testvér — általam nem ismert ok miatt — sok közös eredőt nem találhatott magukban a későbbiekben sem, mert semmilyen érdemleges kapcsolat nem alakult ki közöttük. Hogy a rák betegség megjelenése előtt a mai valójához képest mennyire lehetett kisebb ívű az édesanya nem tudhatom, de vélelmezem, a betegségből történt meggyógyulás után, erősen rossz irányba fordulhatott személyiségének iránymutató karaktere. Oka lehetett ennek férjének rosszul értelmezett szolgalelkű talpra esettsége is.

Az általam ismert egyik gyerek — az érintett — sokáig a szülőknek egy másik városban lévő ingatlanában lakhatott: a későbbiekben élettársával együtt éltek ott. A szülői jövőkép úgy csillámlott fel ekkoriban még, hogy idővel az ingatlan a kisebbik gyerek nevére fog kerülni. A nagyobbik testvér — kisebb furfang árán — a maga részéről ezt a kérdést korábban elrendezte családon belül. Az élet úgy hozta, hogy a fiatalabb testvér mellett lévő élettárs idővel önálló tulajdonjogú lakáshoz jutott, és odaköltöztek. Az üresen maradt ingatlant a kedves mama szülői zsebre kiadta.

Itt most kissé visszaugrok az időben. A kisvárosban egy óriási ingatlant laktak a szülők: státusz szimbólum. A gazdasági világválságból kinövő kamatszint-megugrás miatt, egyre nehezebben nyögték a hitelt. Hiába volt nekik még egy másik helybeli ingatlanuk is — az is bőven elegendő lett volna kettőjüknek, meg a macska méretű kutyájuknak. Óriási szerencséjükre, a legutolsó pillanat előtt vevőre talált a régi családi fészek. Fellélegezhettek, és kifizethették a banki kölcsön hátralévő teljes összegét. A viharfelhők tovaúsztak a fejük fölül. Folytatódhatott a kisvárosi rongyrázás. Tudom, ehhez közönség is kell: volt, van és lesz. A pedagógus anyuka vágyai azonban nem ismertek határokat, és új tervvel állt elő: a kisebbik gyerekének beígért ingatlant értékesíteni kell, és belőle egy Mercedes autót fognak vásárolni maguknak. Az eladásra szánt ingatlan tisztasági festése a férjre várt, de rá postafordultával meghívták a frissen kisemmizett gyereküket is, aki szó nélkül fejet hajtott a szülői óhaj előtt. Az „édes”-ék szeretet iskolájában pedig gőzerővel folytatódik a szakmai munka továbbfejlesztése.

A közismert kisvárosi intellektüel palota előtt hamarosan ott fog pózolni a szemeket mágnesként magára vonzó autócsoda. A mindig és mindenre kész férj felesége előtt szélesre fogja tárni az anyósülésnél nyíló ajtót, majd habozás nélkül siet a kormánykerék mögé, hogy egy pöccintésre indíthassa a fiúk jövőjének jelenbeli giccs roncsát.