Vidám napot / a suszter maradjon a kaptafánál...,

És erre a közmondásra fazonírozva: a szabó meg a foltvarrásnál?

A történet idején a Váci úton a füstöt vastagon eregették a vörös csillag márkájú gyárkémények. Vasalt élű szövetnadrágban járhattam általánosba, mert egyik délután a szénfűtésű oskolával szemben lévő ódon ház aljában lévő szabóságba szólt a menetlevelem: ma manager szemléletű embernyúzó irodaház pöffeszkedik a helyén. Csilingelő harangocska jelezte a célállomásra való megérkezésemet.

Nyikorgó falépcsőn bandukoltam fel a galériára, ahol talán ketten csattogtatták az ollójukat. Többen is egybegyűltek odafent, beszélgettek. Illemtudó gyerekként sűrűn pislogtam, de egyre hegyesebb füllel tettem. Ugyan néha-néha belehallgattam a recsegve-ropogva bejövő Szabad Európa rádió irányított szabadságába, de még ott sem hallottam olyan első kézből származó hétpecsétes titkot, mint itt: az egyik szovjet atomhajtású tengeralattjáró befészkelte magát egy amerikai hadgyakorlat kellős közepébe, és az amcsik nem fedezték fel a ruszki tengeralattjárót — tátva maradt a szám ettől a csodától. Közben intéződött az én dolgom is. Már indultam volna hazafelé, amikor megkérdezte tőlem az egyik fölhomályosító szaki: szeretnéd-e tudni öcsi, hogy kik a világ legnagyobb gazemberei?Szemem erre akkorára kerekedett, mint egy légvédelmi reflektor átmérője — szerettem volna élesen látni a feldobott kérdésben. Menj haza, kapcsold be a televíziót, és nézd meg az esti híradót (19:30-20:00 óra). Megtettem amire kért, elámultam rajta — és mintha valami szöget ütött volna a fejemben...