Vidám napot / a régi és a jelen kor lovasai...,

Legalábbis Egy angyalföldi hintalovas szemszögéből nézve.

Lassacskán szivárgott a tudatomba történelemórán, hogy a suli közelében csordogáló Rákos-patak környékét évszázadokkal ezelőtt Rákos-mezejének hívták. Ha ez így van, lovasai élén itt vágtázott Hunyadi Mátyás, hogy nem sokkal később a Duna jegén királlyá üssék őt — nekünk így tanították. Milyen remek helyen lakom! Ha az idő kerekét pár száz évvel vissza lehetne forgatni! De hagyjuk a gyermeki fantáziálás amúgy lélekboldogító varázsát, térjünk vissza a jelenbe.

Otthon talált minket a vasárnap délelőtt. Párommal kisétáltunk a közeli Margitszigetre. Történelmi emléknek itt a Margit kolostor romja — Surányi Miklós írt az apáca Margitról egy olvasmányos regényt). A zöld oázis déli végéhez érve úgy döntöttünk, átmegyünk Pestre. Lipótvárost már a hátunk mögött tudhattuk, az ízlésesen parkosított Vizafogón sétáltunk már: Magyarországon itt fogták a legnagyobb vizát (ez egy száz kilósnál is nagyobbra megnövő tengeri hal, ami a Fekete-tengerben tanyázik). Általában mindig éberen fülelek, ezúttal is így tettem.

Egy keresztutca közelébe érve, kissé bizonytalanul megkérdeztem a páromtól: jobbról egy lovas kocsi jön? Nem az érkezett! A normál méretű ló hátán egy férfi ült, a mellette ügető pónin meg egy gyermek. A lovas kocsin is meglepődtem volna, de ezen aztán teljesen elámultam! Kipp-kopp — hallhattam a vasalt paták csattogását az angyalföldi aszfalton. Kipp-kopp... — eszembe jutott Mátyás esete, de a történelemből mindegyikőnk tudhatja, hogy a régmúltban és manapság is léteznek önjelöltek...