119. APRÓKA – miniatűrök (2008)

Nagy örömöt éreztem a háromhetes leopárdkölyök érintésekor. A testét borító szőrzet mesébe illő finomságú. Hangocskája a szája elé pár centire odatartott mikrofonnak is kihívást jelentett. Érdekesség, hogy az anyaállat a szájában tartott kölyköt időnként ledobja az apaállat elé. A célja ezzel az, hogy a hímben folyamatosan tudatosítsa: ő a csemetéje. Ellenkező esetben könnyen előfordulhatna, hogy az elmaradó párzás miatt az apaállat megölné a csöppséget.

Szintén feledhetetlen élmény marad számomra egy fiú denevérrel történt találkozás emléke. Szárnyán a szőrzet vagy a bunda érintése éteri finomságú. Ha már fiúról van szó, rákérdeztem az ivarszervére. Nos, az Ezer arc klubban jelen lévő látó emberek szemügyre vehették a körülbelül három milliméter hosszú hímvesszőt. Párzási szokása a fiú denevéreknek, hogy leginkább erőszakkal teszik. Ennél is meglepőbb, hogy az anyaállatok fejjel lefelé testhelyzetben szülnek. Gyakran előfordul, hogy a jövevényeket alkalmi óvodákban nevelik fel. A földön ismert állatok közül talán a denevérek agya képes a legelképesztőbb teljesítményre. Bár valamennyire látnak, de repülés közben kizárólag csak a magukból kibocsájtott ultrahang visszaverődéséből tájékozódnak, és így repülnek. Ügyes manőverek révén elkerülik az egymással történő légi baleseteket, viszont repülés közben egy cikcakkal könnyen elkapják fő zsákmányukat, a szúnyogot.

Kölyök kora óta naponta többször is pórázon lett megsétáltatva a vörös róka. Igen ám, de mivel állatkertben lakott, utána visszakerült a ketrecbe. Idővel, ha meglátott egy embert – persze leginkább a helyben dolgozó állatgondozókat –, máris rákezdett a kérlelésre. Hihető vagy nem, de olyan széles és közérthető hangrepertoárral kuncsorgott a sétáért, hogy nevetés nélkül nem lehetett megállni.