119. APRÓKA — miniatűrök (2008.)

Nagy örömöt éreztem a háromhetes leopárdkölyök érintésekor. A testét borító szőrzet mesébe illő finomságú. Hangocskája a szája elé pár centire odatartott mikrofonnak is kihívást jelentett. Érdekesség, hogy az anyaállat szájából az apaállat elé időnként ledobja a kölyköt. Célja vele, hogy a hímben folyamatosan tudatosítsa, hogy az ő csemetéje. Ellenkező esetben könnyen előfordulhatna, hogy az elmaradó párzás miatt az apaállat megölné a csöppséget.

Szintén feledhetetlen élmény marad számomra egy fiú denevérrel történt találkozás emléke. Szárnyán a szőrzet vagy a bunda érintése éteri finomságú. Ha már fiúról van szó, rákérdeztem az ivarszervére. Nos, az Ezer arc klubon jelen lévő látó emberek szemügyre vehették a körülbelül három milliméter hosszú hímvesszőt. Párzási szokása a fiú denevéreknek, hogy leginkább erőszakkal teszik. Ennél is meglepőbb, hogy az anyaállatok fejjel lefelé testhelyzetben szülnek. Gyakran előfordul, hogy a jövevényeket alkalmi óvodákban nevelik fel. A Földön ismert állatok között talán a denevéreknek képes a legelképesztőbb teljesítményre az agya. Bár valamennyire látnak, de repülés közben kizárólag csak a magukból kibocsájtott ultrahang visszaverődéséből tájékozódnak, és így repülnek. Ügyes manőverek révén elkerülik az egymással történő légi baleseteket, viszont repülés közben egy cikcakkal könnyen elkapják fő zsákmányukat, a szúnyogot.

Kölyök kora óta naponta többször is pórázon lett megsétáltatva a vörös róka. Igen ám, de mivel állatkertben lakott, utána visszakerült a ketrecbe. Idővel ha meglátott egy embert — persze, leginkább a helyben dolgozó állatgondozókat — máris rákezdett a kérlelésre. Hihető vagy nem, de olyan széles és közérthető hangrepertoárral kuncsorgott a sétáért, hogy nevetés nélkül nem lehetett megállni.