119. APRÓKA —
miniatűrök (2008.)
Nagy örömöt éreztem
a háromhetes leopárdkölyök érintésekor. A testét borító szőrzet mesébe illő
finomságú. Hangocskája a szája elé pár centire odatartott mikrofonnak is
kihívást jelentett. Érdekesség, hogy az anyaállat szájából az apaállat elé időnként
ledobja a kölyköt. Célja vele, hogy a hímben folyamatosan tudatosítsa, hogy az
ő csemetéje. Ellenkező esetben könnyen előfordulhatna, hogy az elmaradó párzás
miatt az apaállat megölné a csöppséget.
Szintén
feledhetetlen élmény marad számomra egy fiú denevérrel történt találkozás
emléke. Szárnyán a szőrzet vagy a bunda érintése éteri finomságú. Ha már fiúról
van szó, rákérdeztem az ivarszervére. Nos, az Ezer arc klubon jelen lévő látó
emberek szemügyre vehették a körülbelül három milliméter hosszú hímvesszőt.
Párzási szokása a fiú denevéreknek, hogy leginkább erőszakkal teszik. Ennél is
meglepőbb, hogy az anyaállatok fejjel lefelé testhelyzetben szülnek. Gyakran
előfordul, hogy a jövevényeket alkalmi óvodákban nevelik fel. A Földön ismert
állatok között talán a denevéreknek képes a legelképesztőbb teljesítményre az
agya. Bár valamennyire látnak, de repülés közben kizárólag csak a magukból
kibocsájtott ultrahang visszaverődéséből tájékozódnak, és így repülnek. Ügyes
manőverek révén elkerülik az egymással történő légi baleseteket, viszont
repülés közben egy cikcakkal könnyen elkapják fő zsákmányukat, a szúnyogot.
Kölyök kora óta
naponta többször is pórázon lett megsétáltatva a vörös róka. Igen ám, de mivel
állatkertben lakott, utána visszakerült a ketrecbe. Idővel
ha meglátott egy embert — persze, leginkább a helyben dolgozó állatgondozókat —
máris rákezdett a kérlelésre. Hihető vagy nem, de olyan széles és közérthető
hangrepertoárral kuncsorgott a sétáért, hogy nevetés nélkül nem lehetett
megállni.