Vidám napot / apróka...,

Állati emlékek.

Nagy örömöt éreztem a három hetes leopárdkölyök érintésekor. A testét borító szőrzet mesébe illő finomságú, hangocskája pedig még a szája elé pár centire odatartott érzékeny mikrofonnak is kihívást jelentett. Érdekesség, hogy az anyaállat az apaállat elé szájából gyakran ledobja a kölyköt. Célja vele, hogy a hímben folyamatosan tudatosítsa, hogy az ő kölyke. Ellenkező esetben könnyen előfordulhatna, hogy megölné a csöppséget.

Szintén feledhetetlen élmény marad számomra egy fiú denevérrel történt találkozás emléke. Szárnyán a szőrzet vagy a bunda érintése szintén éteri finomságú. Ha már fiúról volt szó — a denevér pedig emlős — rákérdeztem az ivarszervére. Nos a jelen lévő látó emberek megnézhették a körülbelül három milliméter hosszúságú hímvesszőjét. Párzási szokása a fiú denevéreknek, hogy leginkább erőszakkal teszik. Ennél is meglepőbb, hogy az anyaállatok fejjel lefelé testhelyzetben szülnek. Gyakran előfordul, hogy a csöppségeket helyi óvodákban nevelik fel. A Földön ismert állatok között talán a denevéreknek képes a legelképesztőbb teljesítményre az agya. Bár valamennyire látnak, de repülés közben kizárólag csak a magukból tájékozódás céljából kibocsájtott ultrahangok visszaverődésének eredménye alapján repülnek. Ügyes manőverek révén elkerülik az egymással történő légi baleseteket, viszont repülés közben egy cikcakkal könnyen elkapják fő zsákmányukat, a szúnyogot.

Ha pedig felvetettem az írás legelején az „apróka” utalást, kerüljön ide a végére egy ember nevelte vörös róka esete. Kölyök kora óta naponta többször is pórázon lett megsétáltatva. Igen ám, de mivel állatkertben lakott, utána visszakerült a rács mögé. Idővel ha meglátott egy embert — persze, leginkább a helyben dolgozó állatgondozókat — máris rákezdett a kérlelésre. Hihető vagy nem, de olyan széles és közérthető hangrepertoárral kuncsorog a sétáért, hogy nevetés nélkül nem lehet megállni. De egyben elgondolkodtató a szocializálódott — megszelidített — róka esete: ugye?