Pocakostól a vulkánig— füttyögő

A köztársaság kikiáltását követően a katonailag nehezen védhető Konstantinápoly helyett 1923 óta az ország középső részén lévő Ankara az új főváros. Lakosainak száma nyolcmillió. A körutazás kezdetekor a parlament ellen robbantásos merényletet hiúsítottak meg. Napjaink politikai szösszenete után tekintsünk vissza a gazdag emlékű múltra. Az ankarai Anatóliai Kultúrák Múzeuma régi mecsetből lett kialakítva. Kertjében 7,5 méter magas obeliszk tör az ég felé. A történelmi falak között időrendi sorrendben ismerkedhettünk meg a tárgyi emlékekkel. Néhány különlegesség közülük. Kelet-Törökországban található a Göbekli Tepe régészeti terület. Jelenlegi ismeretünk szerint az emberiség legrégebb óta emelt építményei láthatóak ott. Az őslelet a vadászó, halászó és gyűjtögető életmódot folytató eleink korából származik. Korát 12 500 évre becsülik. A világ legelső kétszintes épületeinek maradványaira is Anatóliában találtak. Fagerendák képezték az emeletek alapjait. Ezen a tájon fordult elő első ízben, mégpedig időszámítás előtt VII. században, hogy a lüd nép pénzének értéke nem a pénz valós értékén alapult, hanem az ország (Lüdia) gazdasági erején és hitelességén. A hettiták birodalma évszázadokat ölelt át. Jelentősége meghatározó fontosságú Anatólia történetében. Évekkel ezelőtt még igen, de látogatásunkkor már nem találkozhattunk azzal az ezüsttáblába vésett, ékírásos szerződéssel, amelyet III. Hattusilis hettita király II. Ramszesz egyiptomi fáraóval kötött. Ezt tartják az emberiség első fennmaradt békeszerződésének. Isztambulban tekinthető meg. A Hettita-birodalom a tengeri népek támadásainak következtében összeomlott.

Következő állomásunk Hattuszasz. Az egykori Hettita-birodalom fővárosa, amely a mai Bogazkale közelében található. A régészeti területen lévő építményeket időszámítás előtt XIV–XIII. században emelték. Hegyes-völgyes, vízfolyásokkal tagolt területen ősi település romjaira építkeztek. A vaskorban Anatólia középső részén éltek a harci kocsisaikról híres hettiták. Magukat az ezer isten népének vallották. Fő istenségük Teszub viharisten volt. Elsőnek a kőfaragásos sziklaszentély falat tekinthettük meg. A nem vagy alig látható domborulatait csak a képzelőerő fokozhatta élménnyé. Emelkedőn busszal felkapaszkodva az oroszlános kapu előtt állunk. A viszonylag kopár fennsíkon régen a növényzetben és prédában gazdag tájon párducok, oroszlánok vadásztak. Magas tornyokkal tagolt fal védte a felsőváros déli oldalát, ahol három kapu magasodott: az Oroszlános kapu, a Király kapuja és a Szfinxek kapuja. A sziklába vésett oroszlán fogatlanságát abból vezette le az idegenvezető, hogy barátságos állatnak tartották a helybeliek – ekkor eszembe jutottak a Lánchíd kőoroszlánjai. Arról nem szólt a fáma, hogy az agyagba, valamint a kőbevésett hattuszaszi ékírások és hieroglif írások foglalkoztak-e az oroszlánkérdéssel?

Nevsehir. A nap végén a szálloda környékével ismerkedtünk Katival. A milliós város parkjai és játszóterei irigylésre méltóak. A főútvonaltól egy sarokkal beljebb találtunk rá a város központi mecsetjére. Környezete, mint a mese. Itt sikerült elsőnek a törökországi müezzin imára hívó énekét rögzíteni. Sikeressége két másodpercen múlott – ez is egy élmény.

Egész napos kappadókiai programsorozat vette kezdetét. Ez a tájegység attól különleges, hogy az idők folyamán különböző anyagú lávarétegek rakódtak egymásra. Keménységük eltérő. Ezt követően évmilliók alatt végezte dolgát az erózió. A puhább rétegeket kimosta, a keményebbek megmaradtak. Ettől a természetátalakító munkától elképesztően egyedi táj kerekedett. Ismét meggyőződhettünk róla, hogy a természetnél nincs jelentősebb alkotóművész. Réges-régi kitöréseikért három tűzhányót illet dicséret. A lávák meghatározó tartalma a laza szerkezetű tufa. Nem csak az ezerarcú időjárás bánt el könnyedén vele, hanem az ember teremtőkeze is.