A piktor álma

Melyik alkotó ne szeretne előállni olyan remekkel, amely a szuperlatívusz pecsétjét nyomja a nevére? Nem ilyen lobogóhajú szellem volt a mi piktorunk, ő csak a maga egyszerű észjárásával elmélkedett a világ dolgai felől. Az ihlet bekopogtatását követően, bizonytalan kézzel nyúlt az ecset után.

Eddigi legnagyobb vásznán vesződött. A megtalált téma hátterét három lépés távolságból elemezte: ha közel az erdő, oda a fa. A katlan aljában tenyérnyi tisztás. A lépcsőzetesen emelkedő meredélyen összefüggő lombozatú fatenger, tövük közelében üregbejáratnak luk és luk. Föléje sapkának baljós égboltot gondolt. Amit részleteiben meg szeretnék festeni, az szegről-végre egy és ugyanaz, de a képnek mégsem ezt kellene visszatükröznie, hanem éppen az ellenkezőjét — tartotta, és belesóhajtott a vászonba.

Fiókos hokedlin ücsörögve szemezett a születendő festménnyel. Tudta, akkor lesz elfogadható számára a környezet, ha a félkész alkotás leveti magáról a felkent mázat és megelevenedik előtte. Ezalatt foszlányként életre ihletődött benne a szurdok népének látványvilága. Elzsibbadt hátsója ugrasztotta talpra. Az üvegfalon át kinézett az utcára. A parkon átkerekező lányt szarka támadta. Megállt, leszállt a nyeregből és a rajta lévő dzsekit lekapva, vele megpróbálta elhajtani. A zöld terület másik végében földszintes kutya őszhajú nénikére acsarkodott. Védekezésül maga elé tartotta a bevásárlókocsiját és csendes szóval terelgette. Babakocsiban csöppség, közelében mobiljába feledkező anyuka. A négykerekű felé macska ólálkodott, hogy a csecsemő pihegő testén szunnyadhasson. A közeli törött lécű padon a bizarr látványvilágon egy torz pofa vigyorgott. Szédelegve fordult el a külvilágtól, a piktor. Odalépett a hokedlihez, kihúzta a fiókot és a belőle előhalászott tükörbe belenézett — nyílt tekintetű arca mögött szél lengette faágak táncoltak.

Nagy fába vágta a fejszéjét. A lét legaljának pillanatfelvételét szerette volna megfesteni. Groteszk kinézetű,haszontalan, rosszindulatú, kimondottan gonosz lények képében. Ám nem mozdult a keze. Ő nem ilyen. Velejéig irtózott az egésztől, de mégis. A cél elérése érdekében meg kellett volna erőszakolnia önmagát. Megtette. A katlan legfelső szintjén, egy üreg bejárata előtt újszülöttjét világra hozó nő megjelenítésével vászonra bábáskodta, az első eseményt. A megszokottól eltérő megjelenésű poronty érkezett legújabbnak.

Ekkor minden átmenet nélkül a vonalvezetés kicsúszott, a piktor kezéből. Helyette az ecset vált alkotóvá. A szakadék legtetejétől az alja felé tartva népesítette be a teret. A legszélesebb palettán jelenítette meg a véglényeket. A teljhatalomhoz jutott szőrpamacs iszonyatot keltő lenyomatok sorával szórta telibe a vásznat. Végtelenül rosszindulatú fizimiskák, minden határt sértő deformált alakok. Lehetetlenségig abszurd jelenetek, végletekig kaotikus világ. Eleinte gyanakodva vizslatta a végítélet formálódását a piktor, majd becuppantotta a mágia.

Izzó tekintettel és szúrós szemmel pásztázta az elkészülés határán billegő festményt. Memorizálta az elvetni valókat. A végkifejlet diadalára tört. Mint ahogyan a nagyzenekar előtt vezénylő dirigens kezében a karmesteri pálca, olyan szakértelemmel munkálkodott az ecset. Ahol lágyságot fedezett fel, ott katonás rendet vágott. Túl volt az utolsó igazításon is. Egész testét kibérelte a fáradtság. Végletekig kimerülve huppant le a hokedlire. Tekintetét a festmény enyvként tapasztotta magához. Csak nézte és nézte a dicső művet. Várt és várt. De mindhiába, mert nem kelt életre a mestermű. Szeme körül okuláréként jelentek meg a sötét karikák és feje ültő helyében előrebillent.

Esküvőjükre tartott a fiatal pár. A bokrok rejtekéből előreugró homlokú, fogatlan társaság rontott rájuk. Megragadták a menyasszonyt és a legnagyobb szégyent hozva rá, fűnyíróval tar kopaszra vágták. A segítségére siető vőlegény lecsupaszított talpát fűzfavesszővel megtáncoltatták. Harsányan kárörvendtek a bajkeverők, majd nyomtalanul felszívódtak — mindent betöltő éteri nevetés visszhangzott fel.

A terecske közepén ketten ökölre mentek. Keménykötésű marcona legények voltak. Körülöttük már többszörös kört alkotott, a vérszomjas tömeg. Ki ezt uszította, ki meg amazt. Órákon át folyt a csihi-puhi, de nem bírtak egymással. Türelmét vesztette az egyre elégedetlenebbé váló bámész népség. Egy pillanat alatt lerohanták az öklözőket, és síklaposra verték őket — mindent betöltő éteri hang visszhangozta: ez már valami!

Lábát húzó félszemű koldus adományban reménykedve ácsorgott az út szélében. Dobtak neki többen is, de nem aprópénzt, hanem követ a képébe. Mindezt megköszönte, nehogy még az előzőeknél is nagyobb baja essen a tenyértartás miatt. Érkezett egy zöldfülű leányka is. Vállán lógó tarsolyából csalánlevelet vetett a koldus elé. Erre a vérlázító skandalumra többen is felfigyeltek. Közrefogták a sihedert és félmeztelenre vetkőztetve hasra fektették egy padon, majd hozzákötözték. Az ajándékba dobott csalánnal pedig vörösre színesítették a hátát, majd besózták, utána pedig viszontlátásra — mindent betöltő éteri hang visszhangozta: megbocsájthatatlan gyalázatos viselkedéséért, megérdemelte!

A katlan aljában tenyérnyi tisztás. A birodalom három legkifinomultabb gaztevője volt jelen. Ők már a csúcson voltak, nem volt hova továbbfejlődniük. A legalantasabbá válás legfőbb előnye az lett számukra, hogy velük már nem mert senki sem ujjat húzni. Végtelenségig gonoszak voltak, mégis békegalambok képében tündököltek egymás előtt. Ám ezúttal komolyra fordult a dolog. A triumvirátus legidősebb tagjának egyik lába még itt, a másik meg már amott. Hanyatt feküdt a füvön. A másik kettő szemrebbenés nélkül figyelte. Amilyen ütemben kiköltözött belőle a lélektelenség, olyanként vált fertelmes pofája egyre angyalibbá — mindent betöltő éteri hang üvöltötte visszhangozva: ez nem az én képem!

Szemét dörzsölgetve állt fel a hokedliről, a piktor. Odalépett a késznek gondolt alkotás elé. Meleg tekintettel végignézett rajta. Vajon kifejezi-e mindazt, amit szeretett volna általa közölni? Kevésnek érezte a halálán lévő fő gonosz angyalivá váló arcának ráutalóképességét. Lentről felfelé haladva tüzetesen feltérképezte a bemutatott baljóslatú világot. Szeme megakadt az elsőnek megfestett jeleneten: a megszokottól eltérő megjelenésű poronty arcára egy bravúros ecsetvonással angyali mosolyt csalt.