: ANTIBÉBI — testközelből (2005)
Második kötetem főszereplői — két kivételtől
eltekintve — valamilyen szinten sportoltak, de a két kivétellel együtt, egyben
életbajnokok is voltak.
A két kar szinte teljes hiányáról beszélhetünk, az
egyik nyilatkozó fiatalember esetében. Egyik vállából apró kézcsökevény nőtt
ki. A lakásomon folyt a beszélgetés, és mi sem természetesebb, a mosdó
használatára felajánlottam segítségemet — szükség lett rá. Szimpátiámat
elnyerte a fiú. Sportteljesítménye is figyelemre méltó, ő úszta át elsőnek a
Balatont kar nélkül. Mivel közvetlen kapcsolat alakult ki közöttünk, ezért
feltettem a megkerülhetetlen kérdést: megkérdezted-e, hogy miért születtél kar
nélkül? A gyors válasz nemleges volt. A fiatalember életkorát visszaszámoltam az
adott évből, és eszembe jutott valami. Akkoriban nagy port vert fel, a Magyar
rádió riportműsorban is foglalkozott vele (168 óra), hogy az egyik svájci
gyógyszergyártó cég valamelyik fogamzásgátló tablettájának mellékhatásaként, az
előzetesen ilyen szert szedő nők esetében, világszerte megnőtt a
végtaghiányosan született jövevények száma. Némi gondolkodás után rákérdeztem
az általam vélelmezett ok megosztására, melyre igennel felelt. Csendben
végighallgatta, és szó nélkül tudomásul vette.