Vidám napot / antibébi...,

Testközelből.

Második kötetem főszereplői, két kivételtől eltekintve, valamilyen szintű sportolók voltak, de a két kivétellel együtt, egyben életbajnokok is. Egyikük esetében a két kar szinte teljes hiánya adta meg az alapmotívumot: egyik vállából apró kéz-csökevény nőtt ki mindössze. A lakásomon folyt a beszélgetés, és mi sem természetesebb annál, a mosdó használata esetében felajánlottam a segítségemet: erre szükség is lett. A fiatalember az elejétől kezdve elnyerte a teljes körű szimpátiámat. Sport teljesítménye is figyelemre méltó volt: ő úszta át elsőnek a Balatont kar nélkül.

Mivel szinte azonnal közvetlen kapcsolat alakult ki közöttünk, ezért feltettem a megkerülhetetlen kérdést: — Megkérdezted-e anyukádtól, hogy miért születtél kar nélkül? A gyors válasz nem-leges volt. A fiatalember életkorát visszaszámoltam az adott évből, és eszembe jutott valami. Akkoriban nagy port vert fel és a magyar rádió riportműsorban is foglalkozott vele, hogy az egyik svájci gyógyszergyártó cég egyik fogamzásgátló tablettájának mellékhatására, az előzetesen ilyen szert szedő állapotos nők esetében, világszerte megnőtt a végtaghiányosan megszületett csecsemők száma. Némi gondolkodás után rákérdeztem az általam vélelmezett ok megosztására: igen-t felelt rá. Csendben hallgatta, és tudomásul vette — ő réges-rég túl volt rajta már.