A négy gyerek

Ki kukorékol a kakassal?

Ki kunyorálgat teli hassal?

S ha kanyarítok kenyeret,

érte ki nyújt két tenyeret?

A négy gyerek, a négy gyerek,

Ők már hajnalban éberek,

nem kötik nyűgök, kényszerek,

csak játszadoz és hempereg

a négy gyerek, a négy gyerek.

Szurtosak, mint a négerek,

sakálokként üvöltenek,

egymásra nyelvet öltenek,

napot játékkal töltenek:

a négy gyerek, a négy gyerek,

a szurtos, vásott négy gyerek.

Szilaj kedvük vígan lobog,

mert gyerekek, hát boldogok.

Nem igavonás, bús robot,

játék csupán az életük,

tündérmesék a holt betűk.

Játékot és mesét szeret

a négy gyerek, a négy gyerek,

s tőlem várja a kenyeret.

Ha kérnek; Kis darabot mess még!

odanyújtom: egyétek, tessék.

Ez az apai kötelesség.

Mondhatom-é, ha kérnek: nincsen?

Ha túlvidámak, hát leintsem?

Inkább a zaj, a lárma, mintsem

betegszoba bús csöndje. Kincsem

az ő gyermeki kacagásuk

s ha huncutságban nincs is másuk,

e négy gyerek, e négy gyerek

az én életem koronáján

a legtündöklőbb ékszerek!

- Szeged, 1943. június 14.