Vidám napot / a munka divatja...,

Ugorjunk vissza a hetvenes évek közepére néhány piros hasú Kossuth bankóért.

A középiskolát járva az első három tanévzárót követő nyáron diákmunkát vállaltam. Magasztos cél lebegett a szemem előtt: márkás farmernadrágra kell a zsozso. Első alkalommal édesanyám munkahelyére terelődtem be, az AFIT egyik angyalföldi telephelyére. A csarnokban egy közép korú hölgy keze alá kerültem: senkire nem akartam szégyent hozni munkakerüléssel. Dolgozott ott egy pohos fazon is, aki afféle tréfamesterként is üzemelt. Csalafinta módon előadta — közvetlenül a számsorsolás után — hogy az ötös lottón úgy lett négyese, hogy az ötödiknek kihúzott szám csak eggyel van mellette az övének. Félig-meddig sikeréhez nyájasan gratulált a nagyfőnök is. Velem is packázott a háj pacni: kanyarfúróért és fúrózsírért átküldött egy másik csarnokba. Az ott dolgozó fiatal szaki bepipásodott erre, és méltóképpen viszonozta a velem elkövetett disznóságot. Még egy emlék innen. Hulladék anyagból a modellvasutamhoz egy vázat készítettem, világítás céljára. A lomot nem magamtól vettem magamhoz, ám a portás lekapcsolt, és kisebb balhét rendeztek belőle.

Második alkalommal apukámnál a Műszaki Gumi Gyárban kötöttem ki. Olyan egetverő feladatom itt sem volt, de unaloműzés gyanánt is kerestem a fogdmeg munkát. Dolgozhattam a zárt rendszerű homokfúvó gépen, annak kültéri változatához pedig csak odadughattam az orromat. Innen a legpozitívebb emlékem, a forró présen elkészített celofánba csomagolt sütnivaló kolbász fenséges íze.

Harmadik alkalommal — néhány osztálytárssal együtt — a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalat margitszigeti egységébe állhattam be szünidős melósnak. Ez aztán egy valóban Pazar hely volt. Néhány naptól eltekintve — amikor az üzemcsarnokban az automata gép mellett kellett robotolni — a szabad ég alatt dolgozhattunk. Feladatunk a göngyöleggel visszaérkező teherautók rakományának, egy gurulós alkalmatosságra történő egymásutánban történő felpakolása, amely után azokat az üzemcsarnokba egy fali nyíláson át kézi erővel kellett betolni. Délelőttös műszakban egy hétfői napon előfordult, hogy délig semmittevéssel múlattuk az időt, mert csak akkor érkezett vissza az első göngyöleggel megpakolt fuvar. A délutános műszak alkalmával, a budai hegyek irányából ragyogó nap által keltett hangulat pedig magáért beszélt. Bármennyi pepsi-t, orange-t vagy ásványvizet megihattunk. A kitétel mindösszesen annyi volt, hogy a gépsorrol csak a raktárablaknál lévő számláló előttről volt szabad üveget levenni. A kóla szirupot fémdobozokban kapta a cég. Negyven év elteltével bizton állítom, az akkor gyártott pepsi a mainál minőségben nagyságrendekkel magasabb minőséget ütött meg.