Vidám napot / amiről nem szól a fáma...

Előre mosom kezeimet.

Ki ne látott volna a romantika cselszövéses világát bemutató mozgalmas kosztümös filmet vagy ki ne olvasott volna a 19. század előtt bonyolódó nagy ívű regényt.: belőlük több egy életre szóló emléknek megmarad bennünk. Egy-egy ilyen alkotás után sokakban felvetődhet joggal vagy nem: de jó lett volna abban a kalandos világban élni! Kisiskolás koromban módjával oszthattam ezt az ideát én is, de benőtt koponyatetővel már eszembe sem jut ilyesmi.

Nem lehet állítani, sem a filmek kapcsán, sem a regényekről, hogy csak a szépet kívánják elénk tárni. Fajunk kimeríthetetlen gazságait széles látókörben ábrázolják ugyan, de vele azóta kevés hatékonyságot gyakorolnak tíz és száz milliókra: az ember örök, tíz ezer éve kialakult és ezen már a mindenható sem tud alakítani. De mi lenne, ha pl. a filmek és a regények még a jelenlegieknél is gazdagabb és részletesebb, de még inkább árnyaltabb képet adnának a régi korok valóságáról?

Mostanában kíváncsian fordulok az emberiség testi higiéniájával kapcsolatos régebbi ismeretek felé. Néhány adalék hozzá:. i. e. 3. évezredben a mai Közel-keleten már léteztek vízöblítéses illemhelyek. Égetett téglán alapuló vízvezeték-rendszereket is feltártak onnét. Az ókori görögök megfürösztötték az újszülöttet, az ókori rómaiak pedig szerteágazó vízvezeték-rendszerrel hálózták be városaikat: de nem csak patríciusokból állt a világ. A nomád életmódot élő népeknél az életmód adta a továbbiakat.

Egyszer csak elterjedt a tuti hír, hogy: a fürdőzés, de leginkább a közös fürdőzés elősegítheti a fertőző betegségek terjedését. Nosza ugrottak is ki a kubikos gödörből meg a méretes dézsából vagy a „közfürdőből” a víztől csillogó testű emberek. A keresztény egyház is alaposan leszedte a keresztvizet a „közös” fürdőzésről. Meg is lett az eredménye: az egyik erdélyi fejedelem huszonöt éven át nem mosott hajat. Francia honban a királyfi lábát hatéves korában lögybölték le először. XIV. Lajos francia király (Napkirály) életében kétszer fürdött meg: spanyol Izabella sem volt különb nála. . A kor paraszti és úri emberének kipárolgása talán még a mai kor elhanyagolt állapotú hajléktalanjával sem vehette volna fel a versenyt. A havonta egyszer fürdő orosz nacsalnikokat perverznek tartották Nyugat-Európában. A méltóságos urak legtöbbje parókát viselt mifelénk: vele a tetvek és a szifilisz árulkodó jeleit takargatva. Ha szükségét érezte magán a kor embere, hát éppen volt valahol, minek tovább menni: a francia királyi palota lapos teteje nyilvános illemhelyként szolgált, a nem létező vízöblítést pedig az eső végezte el változó hatékonysággal. Bár a palota hatósugarában vagy kétszáz bili állt szolgálatban, de lehettek rá négy vagy öt ezren. A király pedig a főurak előtt mozgóvécén végezte el a dolgát: nem egyszer a főúri lakoma pompázatos asztalától egy méterre. Vajon ki és mivel törölhette ki a koronás fő hátsóját...? — az ókori rómaiaknál sósvízben megmártott botvégre erősített szivaccsal végezték el. A városokban pedig az ablakon át az utca árkába lódították ki az ürüléket vagy a vizeletet a polgárok.

Évente egyszer-kétszer mosakodtak eleink: vizet vettek a szájukba, azt ott meglögybölték, majd beleköpték a tenyerükbe és vele megmosták az arcukat. Fürdés tekintetében pedig: a fateknőnyi vízben a család apraja-nagyja lelte örömét. Angliában az egy kádnyi vízben először az összes férfi megmosakodott, utána az összes nő, majd jöttek a gyerekek és legvégül a csecsemők: „a vízzel kiöntötték a gyereket is”. Fogmosásról aligha beszélhetünk ekkoriban: az első fogkefét 1857-ben készítették el. Addig, öblögettek, anyaggal súrolhatták fogukat és gyógynövényeket rágcsáltak illatanyaguk miatt.

Az Ibériai-félszigeten, de másutt is, a templomok tele voltak, zsinóron húzható füstölővel vagy kézzel hordható másukkal: ördögűzésre, de az orrfacsaró bűz tompítására hatott jótékonyan leginkább...