Vidám napot / a megálmodott szinkron valóság...,

Mivel élnek a szüleim, ezért erre az esetre van két hiteles tanúm.

A nyolcvanas évek elején munkahelyet változtattam, és egy újonnan nyíló ABC áruházba kerültem. Pénteken délelőttös műszakban húztam az igát: megérkezett a Fűszért szállítás is — dugig lett vele a raktár. Arra nem emlékszem már, hogy mivel ütöttem el az időt vasárnap reggelig, de arra igen, hogy mit álmodtam ekkor. Ébredés után átmentem a szüleim szobájába —együtt laktunk — és elmeséltem nekik: hatalmas lángokkal leégett a munkahelyem nagy része — amit kissé mosolyogva fogadtak.

A vasárnapi szokásos menüt kanalazgattuk már, ám egyszer csak megszólalt a kapucsengő. A közérttől keresnek fiam — kaptam a hírt. A további része pedig a következőképpen hangzott: kora reggel kiégett az üzlet egyik része. Rögtön eszembe jutott az álom. A lakástól az élelmiszerbolt légvonalban tíz kilométerre található. Én reggel hét körül ébredhettem  fel — a hírt hozó futártól tudtam — hogy a lakótelepről a tűzoltóságnak fél hét környékén jelezték a felcsapódó lángokat: az álom és a tűz valós ideje egy időben lehetett.

Az üzlet mellett felhalmozva tároltuk a nagy mennyiségű göngyöleget — ezt gyújtotta meg valaki. Az egyik raktár teljesen kiégett, a tűz csekély mértékben átterjedt az eladótérre is. Pár napos cégvezetési huzavona után nem került kiüresítésre a kissé kormos és füstszagú üzlethelyiség.

Ilyen aspektus alapján, hiszek-e az álmokban? — vetődhet fel a kérdés, jogosan. Egyértelmű rá a felelet: nem. Miért? Amennyiben száz álomból nyolcvan helyén való lenne, akkor a hiányzó húszat alvás zavarnak magyarázhatnám.