190. ÁLOMFEJTÉS —
mélyrehatóan kielemezve (2023.)
Szerencsésnek
tarthatom magam, hogy saját példám alapján, lehetőségem nyílt, egy éveken
keresztül ismétlődő, valós élethelyzetre visszavezethető, álomkonfliktus álom
általi feloldásának megtapasztalására. Ébredés után olyan tisztán emlékeztem a
feloldó álomra, hogy azt leírhattam, és elgondolkodhattam rajta. A
konfliktusálmot véglegesen feloldó álom minden mozzanata értelmet nyert bennem.
1. AZ ÁLOM LEÍRÁSA:
Beléptem a ház
kapuján. Frissen felmosott lépcsőház fogadott. A megelégedettség érzésével
indultam el az emeletre felvezető lépcsőhöz. Megsejtettem, hogy a fal takarása
mögött kezében felmosó fával ott fog állni, a gyermekkorom óta jól ismert, de
már régen a másvilágra költözött házfelügyelő.
— Nagyon szép tisztaság van itt! — jegyeztem meg őszinte elismeréssel.
— Köszönöm szépen! — érkezett a halk, meleg hangú válasz.
Elindultam az első
emeletre. A középkorú asszony a sarkamban lépkedett utánam — eközben az éles és
térlátásom fokozatosan megszűnt. Meglepetésemre, a lakás biztonsági ajtaja
tárva-nyitva, a kulcs a külső zárban — melyet ismét élesen láttam. Erős
szívdobogás kapott el, beléptem az előszobába. A fürdőszoba ajtaja nyitva —
odabentről kihallatszott a mosógép halk zümmögése. Ettől megnyugodtam, van
itthon valaki. Bár a saját lakásomban tartózkodtam, mégis úgy köszöntem, mint
ahogyan az elhunyt szüleim lakásába belépve emléküknek adózva szoktam:
— Sziasztok!
Az üdvözlést
édesanyám fogadta, melyen kissé meglepődtem. Hangja hitelessége földbe gyökereztette
a lábam. Valamilyen egyszerű kérdést tehettem fel neki, és ebben a pillanatban
tudatosult bennem a feloldhatatlan ellentmondás ,
miszerint, ő már nem él. Megindult közöttünk a párbeszéd. A nappaliban az ágyon
ült, ahogyan életének utolsó hónapjaiban egész nap tette. Továbbra is az
előszobában tartózkodtam, ahol teljes sötétség vett körül, de őt mégis élesen
láttam. Leírhatatlan békességet olvashattam le az arcáról.
Álmomban
tisztában voltam a nemrég
bekövetkezett tragikus valósággal. Nem arra gondoltam, hogy ez nem következett
be, inkább arra jutottam, hogy visszajött engem megnézni. A végtelen nyugalom
hangján beszélt hozzám. Gondoltam, az érintés érzete miatt meg kellene
puszilni, de az eszem azt súgta, ne tedd, mert kiderül az igazság. Arra törekedtem,
hogy egyszerű kérdésekkel megpróbálok az ellentmondás végére járni — ezt a
tervet az ajtócsengő élethű hangja végérvényesen meghiúsította.
2. AZ ÁLOMHOZ
KAPCSOLÓDÓ MÚLTBELI TÉNYEK, MELYBŐL A HOSSZÚ IDŐN ÁT
ISMÉTLŐDŐ ÁLOMKONFLIKTUS SZÁRMAZOTT:
A lépcsőházban, amíg
a házfelügyelő erővel bírta, makulátlan tisztaság uralkodott. A női kar ereje
fokozatosan gyengült. A takarítás nyűgét idővel magára vállalta a fia — ekkor
már nem láttam. Nem volt százas a srác, mondjuk kilencvenes. Arca viszont nagy
volt, mely mindkét értelembe véve értendő. A végén már egy vödör víz is elég volt
a lépcsőház takarításához. Mindenki szemét szúrta a nemtörődömség, de akinek
szólnia kellet volna érte hivatalból, nem tette. Én viszont egyszer szóvá
tettem az anya és a velem lényegében egykorú fiú előtt. Sokatmondó, néma csend
volt a reakció.
Pár évvel később,
egy aláírást igénylő ügy elintézése miatt, becsengettem a házfelügyelőhöz:
anyuka, fia és annak felesége voltak jelen. Kérésem visszautasításra került:
— Nem firkálok össze semmit sem — felelte
lekezelőn.
A beállt síri
csendet idővel megtörtem, és normál hangon
megköszöntem a semmit, de még mielőtt kiléphettem volna a folyosóra, egy
gunyoros „nagyon szívesen” volt az elbocsájtó szép üzenet.
Újabb évek teltek
el. A korossá vált házfelügyelő teljesen lebetegedett, a lakást már nem hagyta
el. Időközben fia több alkalommal zárt osztályra került.
Hazajövet beléptem a
lépcsőházba — ekkor már régóta nem láttam. A félemeleten lévő házfelügyelői
lakás ajtaja elé érkeztem, melyen egy keskeny, nyitható ablak volt. Mögötte ott
várakozott a beteg asszony. Udvariasan megkért, hogy nézzem meg a szeméttároló
ajtaját, nem felejtette-e benne a kulcsot, a fia? Gondolkodás nélkül
visszafordultam, a zárban nem volt kulcs, amit közöltem vele. Illő
tisztességgel megköszönte a segítséget — én pedig szótlanul tovább mentem.
3. AZ ÁLOM
PSZICHÉJE:
Akaratomtól és
szándékomtól függetlenül, egyszer nagyon megbántottam a házfelügyelőt, a
szeretett és dédelgetett fia okán. A szívét erősen megsebző esetet mélyen
eltemette magába. Az első adandó alkalommal elégtételt vett érte, de amikor úgy
hozta a sors, hogy segítségért csak hozzám fordulhatott, gondolkodás nélkül
megtette, és megköszönte.
4. AZ ÁLOM
ÉRTELMEZÉSE:
Egy réges-régen
általam megbántódott anya lelki terhe elraktározódott a tudattalanomban, mely
idővel egy konfliktus feloldó álom formájában alkalmasnak tartotta az időt,
hogy a bennem meglévő „zárványt”, véglegesen megszüntesse. A tudattalan az
ember tudatos énjét szolgálja. A konfliktus megoldásának alapképletét — hanggal
kombinált vizuális és nem vizuális — kevert álom formájában tárta elém:
3. Sarkamba lépkedve
felkísért az emeletre — a házfelügyelő élete második felében magába fojtva
hordozta fia megromlott szellemi képességének szívszomorító terhét. Az én
látásbeli problémámat pedig ötvenöt éven keresztül, az édesanyám. A két anya
egymástól függetlenül hasonlatos szülői pályát élhetett át, ezért ilyen
szempontból rokonlelkek voltak: osztozva családunk gyászában, lélekből
indíttatva, felkísért az első emeletre.
8. Arra törekedtem,
hogy egyszerű kérdésekkel megpróbálok az ellentmondás végére járni (álmomban tisztában voltam édesanyám közelmúltban
bekövetkezett halálával, de túl életszerűnek hatott az álom. Ezt a tervet a
valóságnak megfelelő élethű álombeli ajtócsengő-hang végérvényesen
meghiúsította — más álmomban többször is előfordult a lakáscsengő hangjának megálmodása:
ezt onnan tudom, hogy felébredve megkérdeztem a szobában tartózkodó
feleségemtől, hogy miért nem nyitja ki az ajtót.
Mindezek fényében: a
konfliktus feloldó álom nem akarta, hogy az álmomban bizonyosságot nyerhessek
édesanyám halála felől, úgy akarta, hogy ő továbbra is bennem éljen tovább,
ezért a lakáscsengő hangját megálmodtatta velem — vele elérte a célját. Vajon miért kellett ennek így lennie?
Amennyiben ennek az
álomnak a keretében rögzült volna édesanyám halálának ténye, úgy őt más
konfliktus feloldó álomba nem tudta volna bevonni.
5. KONKLÚZIÓ:
A tudattalanunk
talán az eredendő élet csírája óta magában elraktározza, és mintaként hordozza,
az azóta megszerzett élettapasztalatot, melyhez sok mindenen túl hozzáadódik a
jelen hozadéka is. A belső énünk belátása szerint gazdálkodhat ezzel a
mérhetetlen kinccsel, a lélek javára. Amennyiben fontossá válik számára egy
értelmezhető, álom képében történő üzenet tudomásunkra hozatala, és ezt sikerül
tökéletesen kiviteleznie, úgy részben, feloldja a magunkban hordozott
defekteket, másrészt, életirány utat mutat.