Álom és valóság — megrajzolt pillanat

A Copacabana és a mögötte elterülő városrész nagyos megismerésére lett elegendő a magunknak adott szabadnap. Kezdjük a part menti lakóövezettel. A középmagas épületek nem maiak, de viszonylag jó állapotúak. Az utcákon nem csak természetes növényzet díszlik, hanem különböző formájú és nagyságú virágtartók, dézsák sokaságában is. Az utcák tiszták, ez is emeli a komfortérzetet. Néha orrfacsaró szagot éreztem például a zöldséges boltok mellett elhaladva, de másutt is, amelynek oka lehetett, a fákról lehullott termés erjedő, rothadó szaga. Az elegáns pékség illata beszippantott bennünket — a számla kézhezvételekor megnyúlt Kati képe. Ásványvízért érdemes patikába menni. Sok a fekete brazil, régi motorosok lehetnek. Újonnan érkezőnek gondolt bevándorlókkal is találkoztunk, főleg egy közel 20 fős társasággal. Létszámukat kisbabák is gyarapították. Zárva lévő vendéglő fával burkolt teraszára telepedtek le. Amikor a várossal való ismerkedésből visszafelé tartottunk, már kinyitott a vendéglő. A békés társaságra egy másik utcában találtunk rá. A hajléktalanok között nem véletlenül népszerű stratégia árkád alá vonulni. Praktikus hely a kegyetlenül pörkölő nap ellen és tökéletes a szinte naponkénti felhőszakadások megúszása miatt is. A köztér telibe kövezett frontján délidőben hanyattfekvő középkorú utcalakó férfi. Itt sokkal jobb hajléktalannak lenni, mint nálunk — hallhattam. Az utcán italt árusító fiatal fekete hölgynek felkelthettem az érdeklődését, mert a távolból rám köszönt. Illedelmes őszhajú fél kopasz fiatalember lévén, a magam megszokott módján viszonoztam: huhu. Ez vicces fordításban annyit tesz, hogy: két magyar — mármint Kati és én. A göndör hajú fekete csillag vette az adást és viszonzásul nevetve megismételte az üdvözlésemet: színes színfoltként fog megmaradni emléke. Ahogy utcáról utcára bandukoltunk, kibukott a feleségemből: ez olyan, mint egy spanyol város, csak jóval zöldebb. Árnyékos Padra telepedtünk az óceánra néző házak előtt. Piszkosul meleg volt. Kétkerekű kézikocsikon napernyőket és nyugágyakat szállítottak a strandra a culágerek. Figyelmünket nem kerülte el a gyakori rendőri jelenlét, és a csoportosan posztoló fegyveres katonák sem: a part menti sávban közlekedő városi buszokat, amelyeket többnyire külföldi turisták vesznek igénybe, évente többször is kirabolják a fegyveres útonállók. A turizmust nem szabad kockára tenni. Ettől függetlenül, a szálloda ablakából látta Kati, ahogyan egy nő felelőtlenül háta mögé csapott válltáskájából, a pénztárcát egy laza mozdulattal kihalászta a fehér brazil zsebmetsző: élt a felkínált lehetőséggel. A padon nézelődve olyan melegünk lett, hogy Rio ide vagy oda, visszamentünk a hotelbe hűsölni. A város kapcsán megfogalmazódott bennünk: a kiemelt látnivalókon és a februári karneválon túl, lényegében egy sima dél-amerikai nagyváros.