94.
ALMACSUTKA – bohózat (1977)
Középiskola, osztályterem, nagyszünet.
Az ablakok szellőztetés céljából tárva-nyitva. Apró tárgyak utcára történő
kihajításában versenyeztünk, amikor a padjában uzsonnázó fiú felfigyelt ránk.
– Ti meg mit
csináltok? – kérdezte ártatlanul.
Miután
felhomályosítottuk, gyorsan hármat-négyet harapott a kezében lévő almába, majd
felpattant a helyéről és nekifutásból a csutkát kirepítette az ablakon. Pár
másodperccel később a sulival szemben lévő lakóház földszinten lévő egyik
lakásának erkélyajtó üvege csörömpölve betört. Fetrengtünk a röhögéstől.
Mivel ekkor a
mi osztályunk adta a suli ügyeletét, gyorsan bezártuk az ablakokat. A
látatlanul is kiválóan célzó osztálytárs egy másik fiúval együtt lesiettek a
kapuhoz tisztségük teljesítésére. Még meg sem melegedhettek a lépcsősor
aljában, amikor egy égnek álló hajú férfi rontott be a suliba, akit rém
udvariasan fogadtak. Kérdés nélkül is eldarálta viharos érkezésének okát a
kárvallott, a két fiú műfelháborodással osztotta nézetét. Mi több, szégyenletesnek
és elítélendőnek bélyegezték meg a galád tettet. A férfit nyájas hajlongás
közepette felkísérték az igazgató elvtárshoz. Talán mondanom sem kell, miután
minderről tudomást szereztünk, újra gurultunk a nevetéstől.
Az első
emeleten – ahol a mi osztálytermünk volt – fotólabor is üzemelt. Az ott tevékenykedő
idős pedagógus kapta meg feladatnak, hogy az erkélyajtó kitörött üvege alapján
állapítsa meg, hogy vajon honnan érkezhetett a belövés. A szakember kijelentette,
hogy a támadás az iskola bal széléről, a harmadik emeletről érkezhetett. A mi
osztálytermünk jobb szélen az elsőn volt. Elszánt
pedagógusi nyomozócsoport indult a harmadikra, cefetül nekiestek a lány
osztálynak. Ők pedig felháborodva kikérték maguknak a gyanúsítást. Mivel a
fotós szakemberrel nap mint nap találkozhattunk a
folyosón és folyamatosan érdeklődtünk tőle a nyomozás legújabb fejleményei
iránt, még hosszú időn át biztosítottuk magunknak a mosolyt fakasztó perceket.