Vidám napot / A légy...,

Saját forgatásban.

A Légy 1981-ben elnyerte a legjobb animációs rövidfilmnek járó Oscar-díjat. A díjátadás kisebb balhét vont maga után. Rofusz Ferenc méltó rendezését aligha láthatta az 1994 május 8-án született német juhász, aki sikeres iskolai pályafutása után, vakvezető munkakör betöltésére lett jogosult. Ilyenformán lecsúszott a négy perces némafilmről.

Hogy tudattalanjában dolgozhatott-e valamiképpen ez a hiányérzet, örök rejtély marad előttem. Tény és való, egy kánikulai délutánon — pár perc tartamára — a tettek mezejére lépett kárpótlásul. Csendesen szunyókált a redőnyökkel besötétített lakásban. Egy légy vagy valamilyen zümmögő fajtársa hangosan beledöngicsélt a csendbe. A kutya füle égnek meredt ettől, és talpra pattant. Eközben én a lakás középpontjának számító előszobában telefonáltam. A rovarkergetésbe kezdett német juhász elfutott mellettem,be a nappaliba. Egyik fülemen a kagyló, a másik pedig szabadon. Vele hallhattam meg a szobából kiszüremlő beszédes csörömpölést. Pár pillanattal később a német juhász farkát a lába közé csapva visszasietett a szobájába, és lefeküdt a helyére. Vége lett a beszélgetésnek, a telefonkagyló is a helyére került. Tőlem öt méterre hasalhatott Kicsi, de remekül hallottam, amint farka végének ütemes mozgatásával, vele zajosan csapkod a szivacson — elmosolyogtam magam ezen.

Bementem a nappaliba. Az erkélyajtó előtt pár méterrel négykézlábra ereszkedtem, és tenyeremmel keresgéltem az árulkodó nyomot. Sejtésem hamarosan beigazolódott. A kutya orrával nekiszaladhatott a függönynek, de olyan erővel tehette, hogy kitörte az üveget. Szerencsére, a függöny megakadályozta orrának elvágását. A kutya észlelte a galibát, és ezután visszainalt a helyére: tisztában volt cselekedete súlyával — itt is meg lett a balhé.

Tettetett és hallatott mogorvasággal indultam el a vakvezetőhöz. Erre fel még intenzívebben dobolt a farkával: muris volt. Megálltam előtte, és egy kis ejnye-bejnye mondókával rátettem még egy lapáttal: tovább nem flusztráltam a kutyát. Leguggoltam eléje, megsimogattam a kobakját és barátságos hangon közöltem vele: — Nem baj Kicsi, kihívom az üvegest, aki megcsinálja majd

 

Keresd:

www.remlac.hu

/ Kalóriamentes csemege / ...

 

Minden jót: Lackics