: A KERÉK MEGDICSŐÜLÉSE — közelmúlt (2023)
Régóta terveztem a szentendrei HÉV külső
végállomásának közelében lévő, Városi Tömegközlekedési múzeum felkeresését.
Örömmel töltött el az 1000-es pályaszámú villamos motorkocsija. A Váci úton
jellemzően ilyen járművek közlekedtek két pótkocsival a hátukban. Ennek kapcsán
készítettem, a főváros tömegközlekedéséről szóló visszaemlékezést.
Mosolyfakasztó személyes történettel zárok.
Anno: Pesten és Budán az első omnibuszok 1832-ben
kötött pályán indultak el. Menetrend szerint közlekedtek. Nem voltak megállói,
le kellett inteni. 8-14 utas szállítására voltak alkalmasak. Később megjelentek
az emeletes változatok. 1929. november 5-én a Villányi
úton végiggördült az utolsó járat is.
1866. augusztus 1-én Pesten
az első lóvasúti vonalon, elindult a menetrend szerinti közlekedés. Belső
végállomása a Kálvin tér volt, és ki hinné, a külső végállomás épülete még ma
is látogatható Angyalföldön, a 3-as metró Városkapu megállója közelében. A
menetidő 35 perc volt. A villamosok térnyerése miatt, 1889-ben a margitszigeti
járat kivételével, felszámolták.
1887. augusztus 7-én Budapest-Közvágóhíd és Soroksár
között elindult az első gőzvontatású budapesti helyiérdekű vasút. Később a
vonalat egészen Ráckevéig meghosszabbították.
1887. november 28-án a Nyugati pályaudvar és a Király
utca között megnyílt az első villamos vonal (
A honfoglalás ezeréves ünnepsége alkalmából megnyílt,
az európai kontinensen elsőként, a földalatti vasút. Több mint 70 évet kellett
várni a metró megjelenésére.
1915. március 1-én, a mai Bajcsy-Zsilinszky út és a
Dózsa György út között, az Andrássy úton kísérleti jelleggel elindult a
buszközlekedés. A két jármű egyike emeletes volt. A
1970-ben elindult a trolibusz közlekedés is. A járatok
száma a vonal átadásának évéről tanúskodnak.
Ma már kevesen tudják, hogy Európa kontinentális
országai között Magyarországon szűnt meg utoljára, mégpedig 1941. július 6-án a
szigetországokra jellemző közlekedés. Vele kapcsolatos ismeret, hogy a
szárazföldi Európában Napóleon hatására, fokozatosan felcserélődtek a haladási
irányok.
Személyes anno:
Tömegközlekedési járművekkel való első emlékeim ovis
koromból származnak (1962-65.), mégpedig a Lenin körút és a Rákóczi út révén. A
körúton a zárt belsőterű UV villamosok száguldoztak. Kuriózumként, a Blaha
Lujza tértől a Megyeri csárdáig hétköznap hajnalban a 3/a villamossal átszállás
nélkül lehetett utazni. Naponta csak egy járat közlekedett belőle. Körülbelül 5
óra 10 perckor indult, amely a Marx téren rákanyarodott a Váci útra. Ez a járat
a belvárosban lakó, de az Angyalföldön, vagy Újpesten dolgozó emberek munkába
járását könnyítette meg.
Trolibuszok tekintetében, a 75-ös kerek lámpájú, maga
után duci pótot vontató troli képe elevenedik meg bennem.
A buszok közül pedig az a 32-es vonalán közlekedő
téglatest alakú szóló Ikarusz, amelynek vezetőfülkéje a jármű egész szélességét
betöltötte, amelytől elhúzható üvegablak választotta el az utasteret. Az
utastérben a vezetőfülkének háttal, egy a busz teljes szélességét elfoglaló
ülés sor húzódott.
Érdekességnek számított nálam: a Rákóczi úton
csilingelő, számomra úrias kinézetű villamos; a 15-ös vonalán száguldozó
motorkocsi (stuka); a 33-as vonalán zörgő őslelet villanyos; a 3-as járat
pótkocsija (bálna); és az 55-ös járat 4-5000-es számozású, letekerhető ablakú
pótkocsijai.
Ezeket a négyjegyű számokat gond nélkül leolvastam
ovisként, hogy utána elsősként meggyűljön a bajom a számokkal. Ne feledkezzünk
meg azokról a rémhírterjesztő kalauzokról se, akik időnként felajánlották a
gyerekeknek, hogy a kezük ügyében lévő jegylyukasztóval szívesen kilyukasztják
a fülüket. A régi időkről, például a Váci út jobb oldali járdája mellett
lefektetett, már használaton kívül lévő villamos sínek árulkodtak, melyet az
1960-as évek közepén felszedtek. Az új idők szeléről pedig a főútvonal közepén
1952 óta üzemelő pályatest tanúskodott.
Volt szerencsém a 3-as metró vonalán
próbaúton közlekedő Ganz-Hunslet szerelvényt homokzsákokkal megpakolva látni,
és a 84-es busz vonalán ideiglenesen közlekedő Ikarusz emeletes buszával
utazni.
Legvégül következzen az 1970-es évek közepéről való történet:
A Kádár utcából startoló 55-ös villamos utolsó kocsijába
felszálltam. A fekete-sárga színű lécekből összeütött széken menetiránynak
háttal foglaltam helyet. Az első megálló közvetlenül a Váci útra való balra
kikanyarodás előtt volt. A második az Élmunkás hídnál (Ferdinánd híd). Nem
sokkal utána elvált a Váci úton és a Lehel utcán közlekedő villamosok útvonala.
Az Élmunkás téren lévő templom jobb oldala mellett elhúzott a rákospalotai
végállomás felé tartó járat, utána balra kanyarodva a lengyel piacozók rendőrök
előli alkalmi menedékhelyévé vált templom háta mögé került, hogy egy éles jobb
kanyar után megérkezzen a kétszer kétsávos bazaltköves Váci útra.
Mivel menetiránynak háttal ültem,
kíváncsian figyeltem a pótkocsi nyitott, hátsó peronján tartózkodó, egy helyben
állva dülöngélve utazó piás férfit. Tapasztalatból
tudtam, ahogy a motorkocsi a templom után a hajtűkanyarban élesen rákanyarodik
a főútvonalra, mindegyik villamosvezető teljes sebességre kapcsol, aminek
következtében az egyenes szakaszra megérkező utolsó kocsi legvége nagyot ránt.
Amit sejtettem, beigazolódott. A részeg koma óvatlan volt, és a nagyot dobó pót
őt egy előre fejes látványelem kíséretében kirepítette a főútvonal közepére.
Nagy ívű repülése után hason fekve találta magát. Szerencséjére nem érkezett
autó. A közeli megállóba még be sem érkezhetett a szerelvény, amikor az alkalmi
légi bevetésen részt vett pilóta feltápászkodott, és imbolyogva a Lehel piac
felé vette az irányt. Ott ihatott egy pohárkával az egészségére, egy másikkal
meg a szerencséjére.