A jelkép játéka — megrajzolt pillanat

Az Atlanti-óceán partján első utunk a Megváltó Krisztus-szoborhoz vezetett. Már a buszból észleltük, hogy a 710 méter magas hegy teteje derékig felhőben fürdőzik. A fogaskerekű kis vonat, amellyel célunk felé tartottunk, elkészülte után első feladatának a Franciaországból hajóval több darabban ideszállított szoborrészek hegytetőre történő felszállítását kapta. Összsúlya 1000 tonna. Kőalapzata 8 méter magas. Statikailag is precíz alkotás, mert az Atlanti-óceán felől érkező szilaj elemeknek teljesen kitett helyen áll, azokat szélesre tárt karokkal fogadja. Minket is így várt, de alakját gomolygó párafelhő takarta sejtetően vagy teljesen. A tömeg csak gyűlt és gyűlt körülötte. Amint oszlott a köd, úgy váltak egyre bizakodóbbá a várakozással teli emberek , míg az egyre sűrűsödő pára hatására letargiába estek. Meglátni, lefényképezni a kőbe faragott turistacsalogató Jézust, a bizonyosságot. Fél óra alatt ez, az akár jelképesnek is tekinthető jelenés, többször is megismétlődött. A legideálisabb pillanatban is csak félig-meddig tárult elénk a teljes szoboralak. Kissé csalódottan távoztunk a jelképes tisztánlátás hiánya miatt. Újabb cél felé gurult a busz. Menet közben az utastársak többsége vissza-visszatekintett. A ködpára feloszlott. A messzi távolban csillogó fénypontként felragyogott a jelkép.