8. AHOL NINCS SEMMI SEM – Ciprus (2022)
Már az is érdekes, ahogyan Ciprusra kerültünk. Általánosban tanultam utoljára földrajzot, és bár a térképet gyakran lapozgattam, de ötven év alatt sok minden kiröppent a fejemből. Így voltam ezzel a szigetország pontos helyével kapcsolatban is. Nem volt más, elő a félretett térképpel. Kisebb győzködést követően, feleségem elfogadta úti célnak. Azóta kedvenc országává vált. Ahogy lakonikusan szokta mondogatni: nincs ott semmi sem, de akár már holnap is indulhatunk, mert mindig jól érzem magam ott.
Aki Ciprusra vetődik, hamar szembesül a ciprióták és a macskák közötti megbonthatatlan barátsággal. A kóbor macskákat országszerte etetik, itatják. Mi húzódhat meg a háttérben? 2004 áprilisában az egykori kőkorszaki település temetőjében feltárt sírban, az emberi maradvány mellett macska csontjaira is találtak a régészek. Ez lett a legrégebbi bizonyíték a macska háziállatként tartására. A másik verzió, vagy éppen ráerősítés, hogy mivel számos mérges kígyó élt a tájon, az egyik uralkodó családtagja ezer egérűzőt hozatott be. Ha a kígyót a macska megkarmolja, bőre nem gyógyul be, és elpusztul.
Lárnaka az ország legrégebb óta lakott városa. Ciprus más ókori településeihez képest, amelyeket elhagytak a lakosaik, a hatezer évvel ezelőtti alapításától kezdődően ma is ugyanott létezik. Azt nem sikerült kiderítenem, hogy az eltelt idő alatt folyamatosan lakták-e. Amennyiben igen, akkor a Szíriában található ugyanolyan idős Aleppóval vált válnak vetve, versenyben lehetnek a Föld legrégebb óta folyamatosan lakott település címéért.
A tengerparti sétánytól pár utcával beljebb, turista számára ideális helyen szálltunk meg Katival. A helyi és távolsági buszok, valamint a hajókikötő is sétatávolságban. A szállás kiválasztásakor mindig alapfontosságú szempont a központi elhelyezkedés. Vajon mi van ott, ahol állítólag nincs semmi sem?
Utazásunk tervezésekor nem figyeltünk oda, hogy az ortodox húsvét napjai közelednek. Ebből kisebb kavar támadt, mert a Szent Lázár-templomot és a Hala Szultán Tekkesi-t vasárnap zárva találtuk. Másodjára, immár helyismerettel felvértezve keltünk útra. A tengerparti sétány közelében, régi építésű házakkal körbevett kisebb téren áll az árkádos kialakítású Szent Lázár-templom. A kihangosított misét eleinte az utcáról követtük figyelemmel, majd beljebb kerültünk. Az oltár felett három-négy sorban festett ikonok. Érdekes a hely története. A város első püspöke az a Szent Lázár volt, akit Jézus az Újszövetség szerint feltámasztott. Lázár Krisztus után 45–63 között töltötte be a püspöki tisztet. Halála után itt, az altemplomban lett eltemetve. 890-ben megtalálták földi maradványát. Később Konstantinápolyba szállították, ahonnan Marseille-be került. Így ma a templom altemplomában csak az üres szarkofág tekinthető meg. A húsvét hétfőt követő körmenetet végignéztük. Jóformán csak idősek vonultak.
Második alkalommal jóval messzebbre
igyekeztünk a szállástól. A XVIII. századi vízvezetékrendszer jelentős
régészeti emlék. A Limassol felé vezető autópálya közelében családi házas
környezet szélében találtunk rá. 1745-ben kezdték építeni az oszmánok, hogy
javítsák a város vízellátását, és egészen 1939-ig üzemelt. Kedvelem a számokat.
A fehér bottal és arasszal lemért boltív magassága közel négy méter, a két
egymást követő lábazat közötti távolság ugyanannyi. A tartóoszlopok tetejében
vezető csatorna külső szélessége
Távolsági járatra szálltunk. A szigetország déli végében, az
Akrotiri-öböl partján várt ránk Limassol. Odáig
Túl voltunk a kikötőn és a rozsdaövezeten is. A távolból megörültünk a Lidlnek. Az ortodox húsvét napjait élve, bánatunkra zárva. A motorcsónak szaküzlet előtt elidőztünk. Ilyen árudával első ízben itt találkoztunk. Gyorsan jött a folytatás. A tengerparti sétány déli végében, a kishajókikötőben lágy hullámok ringatták a Katerina nevű luxusmotorcsónakot. A tulajdonhányada felől érdeklődtem Katitól, de ő konokul rázta a fejét.
A pazar parti sétány eleje viszonylag széles. A város felől kétszer kétsávos forgalmas főút határolja, plusz egy parkolósáv. A strandolásra kijelölt rész már kórosan keskeny. Nehezen képzelhető el, hogy nyáron erre a partszakaszra kívánkoznánk lazulni. Erre még rátesz a Lacikonyhák elképesztő ételminősége is. A turisták által hátrahagyott tányérok tele ételmaradékkal. De lett okom hurráoptimizmusra is. A csoda első alkalommal Perkupa településen talált rám. A teraszon üldögélve annyira ellazultam, hogy a fejemen kívül más testrészemet nem érzékeltem. Nos, itt Limassolban, a közép-európai ember számára egzotikus fák árnyékában megpihenve, ugyanaz a fantasztikus testen kívüli érzés kezdett hatalmába keríteni. Vajon mi lehet mögötte? – mármint a főútvonal túloldalán. Hétemeletes házak között földszintesek. Negyedik emeletig felérő pálmafa, terméstől rogyadozó citromfa. Harmadik emeletig nyújtózó kaktuszfa, amely eleinte fás szárú, majd kaktusz jellegű. Élénk színű virágtengerben pompázó hibiszkuszbokor. A járda szélében hosszasan cserepes virágsor. Óriási, zöldbe boruló park játszótérrel, rendőri biztosítással. Békebeli nyugalom, leszámítva az örökmozgó lurkókat. Rátaláltunk egy buja növényzetű, napárnyékolóval komfortosított parkocskára. Jól jött a magas házak közé betűző, áprilisi nap heve ellen. Kényelmesen elhelyezkedtünk az egyetlen árnyékos padon. Van úgy, hogy minden úgy jó, ahogy van. Közben elgondolkodtam a vonzó látványú tengerparti környezet, és az irigylésre méltó lakótelepi változat között. Amennyiben a szabadidőmet nyáron Limassolban kellene eltölteni, a főút túloldalára csak fürödni járnék át. Aki átsétál a tengerpartra, annak újdonságot jelenthet a zebra kialakítása. Nem egyenes vonalvezetésű a túloldalra, hanem középen méterekkel oldalirányba eltolva, megtörve. Ezzel is csökkentve a figyelmetlen gyalogosokra leselkedő balesetveszélyt. Egyre több turistát vár a város. Három harmincegy emeletes apartmanház áll átadás előtt. Rengeteg orosz ajkú telepedett le családostól Limassolban. Saját kolóniát alkotnak.
A ciprusi ortodox húsvétot több oldaláról is megismerhettük. Mint köztudott, igazságát ugyan erősen vitatják a hazai zoológusok, de mifelénk a nyúl csoki tojást szokott tojni. Lárnakában viszont dinoszauruszhoz illő méretű műanyag tojásokkal vannak teleszórva az utcák – nehéz kiigazodni az igazságon. Az egész városra kiterjedő, napokon át tartó folyamatos petárdázás jellemezte a sötétedéstől virradatig tartó időszakot. Szállásunk utcára néző erkélyéről szemlélődtünk, hallgatóztunk. Éjfélkor megszólaltak a katolikus templomok harangjai, és bejelentkezett a müezzin is. A durranások a harangok zúgásával, és a müezzin énekével aláfestve úgy hatottak, mintha éppen kitört volna a vallásháború. Másik olvasata éppen fordítva, a vallási kiegyezés örömhangja. Az utcákon kezükben mécsessel jártak-keltek az emberek. Templomba menet vagy jövet lehettek. Felkelt a nap, sétáljunk egyet. A nálunk megszokott rácshálózatú utcaszerkezet itt a belvárosban kevésbé elterjedt. A városkép más szempontból is eltérő. Mindenféle magasságú, kinézetű és stílusú épület békésen megfér egymás mellett. Ennek az összevissza városképnek is meg van a maga varázsa, mégpedig a felfedezése, kiismerése. A másság máshol is ránk köszönt. Útba igazításért megszólítottunk egy fiatalembert. Örömmel lett a segítségünkre, és már büszkén mesélte oroszul, hogy ő egy „mix”. Ciprusi és orosz szülők keveréke. Pár nappal később élelmiszerüzletben találkoztunk vele. Mosolyogva, ismerősként üdvözöltük egymást. Nyitás előtt a kisebb boltok előtt a járdát vödör vízzel felmossa a kereskedő. Jártában-keltében senki nem dobja el a szemetet. A falfirkákat sem hiányolják a ciprióták. Viszont csalódottan fordultunk ki a Pierides múzeum kapuján. Odabent cserepek, flamingókat ábrázoló gyermekrajzok, lezárt emeleti rész. Semmi más. De legalább elénk került egy aprócska kőszobor éke, mégpedig a kifaragása óta kőkemény büszkesége.
Pozitív meglepetés is ért minket. A Hala Sultan Tekkesitől
indultunk visszafelé. Próbaszerencse alapon, a hosszú gyalogolás lerövidítése
érdekében megpróbáltunk helyi járatot stoppolni, eredménytelenül. Pár perccel
később, a mellettünk fékező autóból ránk dudáltak. Angolul szólt az invitálás.
Két évtizede Cipruson dolgozó magyar anyuka, és itt időző nagy kamasz lánya foglaltak
helyet a járgányban. Mint elmondták, látták a hiábavaló stoppolási szándékot,
és az első adandó alkalommal visszafordultak értünk. Le a kalappal előttük.
Tőlük tudtuk meg, hogy a házak tetején lévő fehérre festett műanyag hordók a
meleg vízszolgáltatás helyi alapjai. Cipruson nem csak a villanyáram
méregdrága, hanem a meleg víz is. A konyhában azért van két csapja a hideg
víznek, mert egyikkel a hordót lehet feltölteni. Másról is szó esett útközben.
A munkahelyen a főnök kezében nincs vízilókorbács a beosztottak ösztökélésére.
Ha nem ma, majd holnap. Az idei tél kimutatta jégfogát, mert a tengerszinten
mínuszokat is mértek. Kényszerűségből beszerzett télikabát ára lett a
pluszköltség. A nyár is kitesz magáért az akár
A lárnakai kikötőből induló hajókra az utazás időtartamától és a szolgáltatás színvonalától függően, 12-120 euróért válthattunk volna jegyet. Érdekesség, hogy a tengerparti Finikoudes buszmegállóban az ellenkező irányból érkező járatok is egyazon megállóba állnak be. A távolsági járatokon minden üléshez tartozik leszállást jelző nyomógomb. Csak ülve szabad utazni rajta. Megállás után lehet felállni. Kitekintve a busz ablakán, hosszú szárú nadrágot és hosszú ujjú felsőruházatot viseltek a helyiek. Ezt érdemes szem előtt tartani a turistának.
A VII. században vált az ország fővárosává az ősi város, Nicosia. A buszpályaudvartól kilométer távolságban található a Ciprus és Észak-Ciprus között húzódó demarkációs vonal gyalogos határátkelővel. A határsávban ENSZ békefenntartók állomásoznak. A rutinellenőrzést követően átsétáltunk Észak-Ciprusba, közérthetőbben, Törökországba. Elsőre három céltalanul lézengő rendőr, és szótlan zsibárusok vásárlóktól mentes piaca. Bárhol tartózkodtunk Lefkosiában, üresen kongó, viszonylag ép, málladozó vagy már leomlott falú lakóházak. Tízből nyolc épület lakatlan. Közel fél évszázada nincs, aki beköltözzön. Gondolom, jelképes összegért megtehetné bárki. Az emeletes ház kapubejáróján levert lakat. Szabad a bejárás. A főútvonalakon sem más a helyzet. A boltok többsége kiüresítve. Az emeleti lakásokban az élet nyomát ritkán lehet felfedezni, például ablakban cserepes virág, netán függöny. Utcán ember elvétve. Gyermekkel egyáltalán nem találkoztunk. A mellékutcában lévő üres üzlethelyiségbe két harmincas fekete költözött be. Ingyen lakás, kiselejtezett bútorokkal. Talán innen járnak át Nicosiába dolgozni. Optimista lennék? Favázas széket készítő kisiparos műhelye. Előtte néhány idősebb férfi álldogál. Kezükben kávésbögre – a tengernyi időt szócsépléssel ütik agyon. Tetszetős kinézetű nagyobb csarnok. Benne vegyes kínálatú piac. Még azt sem mondhatnám, hogy áruhiány lett volna, de vevőre nagyítóval sem találni. Lám-lám. Pénz, paripa, fegyver és öt évtized elteltével virágzó édenkert helyett szellemváros.
Visszafelé ballagtunk. A bíróság épülete felújítva. Az utca túloldalán lévő kávézóban kvaterkáztak a paragrafus felkent katonái. Bizalmat merítve belőlük, optimistán mi is betértünk Katival, ahol jégkockával felturbózott, löttyszámba menő török kávé került elénk két euróért. Nekünk az ilyesmi soha nem szokott bejönni. Sudár müezzin mellett sétáltunk el. Délben felhangzó imára hívó éneke Nicosiában ért utol minket.
A fővárosi sétálóutca vendéglőinek terasza csurig vendéggel. Nemcsak hangos zsibongást hallani errefelé, hanem visítozó gyermekekét is. Szembetűnő, hogy ezen az oldalon húsosak a macskák, nem úgy, mint odaát. Széles felüljáró. Aljában vízesésekkel, csobogókkal és a járda mindkét szélében futó vízerekkel kialakított, zöld park csábít belépésre. A felüljáró alatti sáv üdítő hely a nyáron kegyetlenül pörkölő nap kivédésére. Zajlik az élet. A gravitáció ellen tipegve dacolnak az emberpalánták. Bravúrosan gördeszkáznak a nagyobbak. Nyugalomra találó idősek. Elektromos rollerral közlekedő, elsősegélyládával felszerelt szakemberek járőröznek. Az óváros szűk utcái felé kanyarodtunk. Szenthely kertjében muzulmán hitű férfiak gyülekeznek imára. Aki nem fér be, a kihangosított parkolóban teríti le az imaszőnyeget. Több százan vannak. Feketék és indiaiak uralják az utcaképet. Arab és kínai nemzetiségű elvétve.
Utunkba került a városi ószeres standja. A kínálat skálája és mértéke elvitathatatlan. Az iránta való érdeklődést mi jelenítettük meg. Közelében két harangtornyú templom. Különleges, vagy inkább szokatlan. Attól jóval távolabb valaki imádkozott az orra alatt. Történt, hogy az alig egyszemélyes szélességű járdán az üzlet előtt önmagába mélyedve, pocakos férfi eregette a füstkarikákat. Terjedelmes lénye komoly útakadályt jelentett számunkra. Lábfejére nem véletlenül nehezedett női cipősarok. Errefelé is előfordultak bezárt üzlethelyiségek, leomlott falú házak. Elvetődtünk a Motorbicikli múzeum kerítéséig, de a kaput zárva találtuk. Pech.
A feketék által lakott városrészben működő market áraival alkalmazkodik a vevőkör anyagi lehetőségéhez. Érdekes volt a távolsági buszjegy árkalkulációja. Míg idefelé hét eurót fizettünk darabjáért, addig visszafelé négyet. A városi és a távolsági járatokra egyaránt igaz, hogy feketék és külföldiek veszik igénybe.
A 425-ös lárnakai busz egyik végállomása a reptér, a másik Dekelia. Városátszelő járat két euróért. Dekelia nem más, mint szöges betonkerítésekkel határolt, hatalmas kiterjedésű angol katonai körzet. Tábla tiltja a fényképezést. A végállomástól Lárnaka felé a főút szélében négy kilométert kellett gyalogolni, hogy utána balra lekanyarodhassunk a tenger felé. Elképedésünkre a dűnék között hatalmas alapterületű, vegyes kínálatú üzlet. Lakóépület sehol. Vajon honnan a forgalom? Közelében festővászonra kívánkozó partszakasz. Az indigókék öböl mindkét végében markáns fehér szikla. Félkaréjalakú homokos partja fáktól zöldell. Lassan mélyülő meder.
Élelmiszert és főtt ételt elfogadható áron kínáló üzlet biztosítja a komfortos pihenést. A víz minősége kifogástalan, mind Lárnaka és vonzáskörzetének mintegy 25 kilométerén. Tisztaságát kék színű zászló jelzi. Itt még nem, de távolabb hét és fél euróért napernyőt béreltünk. A napágyakat ingyen lehetett használni. A lágyan hullámzó víz 17 fok. Lábszárig gázoltunk bele.
Két óra elteltével véget vetettünk az áprilisi hurrá nyaralásnak, és útra keltünk. Pálmaerdőben hűsölő apartmanházak, nívós szállodák és magánrezidenciák váltogatták egymást. Széles választékával kitelepült a vízi eszközöket kölcsönző szolgáltató. Meglepő módon kiírta az árakat. A kisebb kondiparkban a csípőkilazító mellett nem mentem el. A vízpart homokos és köves változatban variálódott. Néhányan a lágy hullámokat vető vízben sütkéreztek. Élményszámba ment a felfedező séta. Helyiek által közkedvelt lacikonyha hordóasztala mellé telepedtünk le. Sokan fogyasztottak. 630 milliliteres pilseni típusú sör mellett döntöttünk. Ketten ittuk meg.
Az itt töltött egy hét alatt ekkor volt a legmelegebb,
A lárnakai promenád déli végében, a tengerparton terül el az aprócska vár. Az erődöt 1625-ben oszmán fennhatóság alatt kezdték építeni. Később, a XX. századig börtönnek és vesztőhelynek használták az angol gyarmatosítók. Jelenleg múzeum. Benne megtekinthetők a korabeli hadieszközök és a kivégzésre használt terem, illetve bejárhatók a tengerre nyíló falak is. Egy másik helyiségben cserép és fémedények tárlója, fegyverek mustrája, országszerte meglévő templomok fotóalapú bemutatása. Érdeklődésemet a tengerre néző teraszra való kijutás lehetséges módja keltette fel legjobban. Olyan kőfal akadályozta a kényelmes kijutást, melyeken s-alakú, vékony emberszélességű réseken át lehetett túljutni, mely csak egyenkénti közlekedést tesz lehetővé. Ennek két gyakorlati haszna lehetett. Az egyik a tűző nap elleni védelem az őr számára, a másik, hogy ellenséges támadás esetén egyszerre csak egy katona juthasson át rajta, az is csak körülményesen. Az erőd mögött mecset. Három idős férfi vigyázta a rendet. Belépés előtt köntöst kellett magunkra ölteni. A női hajat kámzsa alá kellett rejteni. A rebellis női hajtincset az egyik arab papa önhatalmúlag tette a helyére. A procedúra végén megszabadultunk a lábbelitől. Beléptünk az imaterembe. Az összes ablak tárva-nyitva. Meglepve tapasztaltam, hogy áhítat idején is látogatható. Kétoldalt polcok. Egyiken könyvek sorakoztak, a másikon gyógyszerek. A terem alját padlószőnyeg borította. Hiába fohászkodtam magamban a müezzin imára hívó énekéért, siket fülekre talált. Kifelé állt a rudunk. Nem is mertem volna gondolni, hogy a cipő lábra felhúzását követő, masni a cipőfűző végére gyors mozdulatsor milyen ámulatot fog kiváltani az arab őrszemekből. Arcukról erős hitetlenkedést olvasott le a feleségem.
Számunkra az ételfogyasztás nem a kuriózumok világa, és nem is témája a társasági beszélgetésnek. Alapvetően a szükséges mértékű kalóriabevitelről szól. Ezért csak nagy ritkán szoktam megemlékezni róla. A mecsetből az utcára kilépve, a túloldalon átellenben, negyedosztályú sarki vendéglő. Nyugdíjas korú ciprusi házaspár viszi a kócerájt. Odabent pár egyszerű asztal székekkel. Az utcafronton a fal mellett ugyanaz a helyzet. Itt minden az ellenkezője, mint ami korunk vendéglőseit jellemzi. Óriási adag, ízletesen elkészített harapnivaló. A gyros tál négy euró. Fél kilogramm sült hal ugyanannyi sült krumplival meg két pita és hatalmas tál görög saláta tíz euró. Vajon hogyan képesek ennyiből haszonnal asztalra felszolgálni? Sok munka, aprópénznyi haszon – netán szerelemből?