A fekete isten

 

 

Isten vagyok, fekete isten:

egy ezredév is mit nekem!

Azért jöttem, hogy szertehintsem

e földgolyón igézetem.

 

Omoljék porrá a múlandó

és törjön égre, mi örök;

harsogjon dal, mely összehangzó,

de vesszen, aki nyöszörög.

 

Nyűgözze le acélkar izma

a gyengét, gyávát és pulyát;

fogatlan vénséghez ki bízna?

Én győzők itt: az ifjúság!

 

Ölelni vágyó büszke deltám

duzzadva domborul, feszül;

a kéklő Mindenség lehelt rám:

ki énvelem van, üdvözül.

 

Isten vagyok s poéta: vátesz;

karomban öröklét ölel,

s csókom halhatatlanná tesz

s a szférák körébe emel.

 

Ez a derékba roppant század

tőlem erőt nyer s tiszta fényt,

mert szellemem új létre lázad

a szerelem főnixeként.